Paparazzi

I.fejezet-Together When

A szobámba álltam,próbáltam értelmet adni a megtudott szavaknak.Pár perc és mindennek vége,az egész életemnek.A tizenhét boldog évnek amit addig Berlinbe kellett eltöltenem.Miért pont most kellett,pont amikor már megszerettem a várost?Annyira utálom anyámat érte.Apám meg csak mindenbe belemegy,nem is érdekli mi történik körülötte.
-Rachel,gyere már!-hallottam lentről Stephanie hangját,a nővérem nagyon élvezte,hogy elköltözünk.Főleg,mert Loitschéba és Loitsche az mégis csak Tokio Hotel.Bár tudtommal az ikrek nem laknak a szüleiknél,bízott benne,hogy néha mégis összefuthat a fiúkkal,jó szomszéd révén.Felkaptam az egyik dobozt amibe könyveimet dobáltam.A hálószobám teljesen üres volt,és a vidám sárga falak,így olyan szomorú látványt nyújtottak.
-Kislányom siess-anya hangja is felcsendült.Mérgesen vágtam ki az ajtót,az utolsó dobozt cipeltem le a kamionhoz.Hanyagul bedobtam a járműbe a dobozt és félreálltam.Audink kitárt ajtóval várta,hogy a család beszálljon és kezdetét vegye az út.Nagyon lassú léptekkel elindultam a kocsi felé,nem akartam elmenni,még nem.Apa részvétellel nézett rám,aztán beült a volán mögé.Elfoglaltam a helyem a hátsó ülésen,mellettem Stephanie ült és bámult ki az ablakon.
-Indulhatunk-mondta anya amikor csatlakozott hozzánk.Apa kihajtott megszokott otthonunk udvaráról és követte a kamiont.Elkezdtem zenét hallgatni,talán csak ez az egy tudott megnyugtatni.Az mp4-emen volt Tokio Hotel is.Én ugyan nem rajongtam a fiúkért,a zenéjük mégis mindig megnyugtatott.A lágy dallamok,elrepítettek az álom világ édes gondatlanságában
-Rachel,gyere megérkeztünk-rázta meg a vállam Steph.Kómásan kimásztam az  autóból.A házunk előtt egy férfi és egy nő állt.
-Jó napot!Én Simone vagyok ő a férjem Gordon-mosolygott kedélyesen a családra Simone
-Jó napot-köszöntöttem vissza.Nővérem egyszerre letámadta őket,merre vannak az ikrek.Simone nevetve mondta el neki,hogy még turnén,de a napokban majd meglátogatják őket.Én csatlakoztam apához aki a dolgainkat segítette bepakolni.Felkaptam néhány dobozt amin a nevem állt,és felvittem a szobámba.Apa azt mondta balról az első az enyém.A széles lépcsők olyanok voltak mint egy hotelben.Benyitottam a hálószobámba,ami hatalmas volt,mint minden a házban.Fehér falai csak arra vártak,hogy kitapétázzam őket poszterekkel és képekkel.Az ablakhoz léptem,a látvány nem volt más mint amit Stephanie akart:a Kaulitz ház.A szüleink valószínűleg azért adták nekem ezt a szobát,hogy nővérem ne zaklassa még jobban a Kaulitzokat.
-Racheel!-kiabált anya.Sóhajtva kimentem a szobából és leszaladtam a lépcsőn.Simone és Gordon már a nappalinkban voltak.Simone anyáskodó tekintete megnyugtató volt a zűrzavarba.
-Ha gondolod átjöhettek hozzánk a nővéreddel amikor a fiúk itt lesznek-Simone nagyot kockáztatott.Ő még nem tudta,milyen lesz Stephanie ha meglátja Billt.Én koncerten megtapasztaltam és egyáltalán nem voltam elragadtatva nővéremtől.
-Rendben,köszönöm-tudom nem voltam valami kedves,amiért csak ennyit mondtam.Gordon végigmért aztán súgott valamit felesége fülébe.Simone csak legyintett,így Gordon csendbe maradt.Érdeklődve néztem rá,valami baj lenne velem?Stephanie ugrálva jött be a házba.Senki sem szólalt meg,a csendet csak Simone mobilja törte meg.
-…már ma?Ez remek,van egy,vagyis kettő meglepetésünk nektek-kacsintott felém.Hurrá itt lesznek az ikrek,gondoltam teljesen letörve.Stephanienak is leesett és már dübörgött is fel saját szobájába,hogy megtalálja a megfelelő ruhát.Én maradtam úgy ahogy voltam,nem akartam átöltözni,vagy kisminkelni magam.Elköszöntem a házaspártól majd felmentem a szobámba,hogy kipakoljam a cuccaimat.
 Az utolsó köteteket dobtam fel a könyvespolcra amikor valaki kopogtatott az ajtómon.Az ajtóhoz csoszogtam és kinyitottam.Stephanie izgatott arca nézett rám.
-Itt vannak-suttogta.
-Ilyen hamar?-kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
-Hamar?Már négy órája vártuk őket.
-Csak te én nem-kerültem ki testvérem.Tudtam,ha neki kellene elől mennie,akkor soha sem érnénk le.Kimért léptekkel lementem a lépcsőn-ma csak ezt csináltam fel-le mentem azon a nyamvadt lépcsőn.
-Helló-köszöntöttem flegmán.Az ikrek egy emberként néztek rám.Zavaró volt,hogy engem bámultak,de különösebben nem érdekelt.-Rachel vagyok,Stephanie hamarosan jön,de azért vigyázz magadra,Bill!
Tom halkan felkacagott,Bill pedig eljátszotta,hogy nagyon megijedt.Hamarosan a nővérem is megérkezett,és úgy viselkedett ahogy gondoltam.Nem bírt megszólalni,csak mosolygott meg dadogott.Bill türelmes volt,várta,hogy a lány megtudjon szólalni-ami nem volt olyan kis idő.Én leültem a kanapéra Tom pedig mellém.Figyeltem ahogy Stephanie elkezd beszélni,közben kék szemei ragyogtak.Olyan jó volt neki,mindig úgy nézett ki mintha egy divatlapból lépett volna ki.Szép mély kék szemei és szőke haja volt,tipikus barbie baba,legalábbis ezt szoktam neki mondani.Én az ellenkezője voltam;fekete hajam volt,és fekete szemeim.Jobban hasonlítottam egy ázsiaira,mint egy német állampolgárra.Talán ebből adódott,hogy sokan azt hitték Staphanie barátnője vagyok.Bill kedvesen végig hallgatta a kérdéseket,majd válaszolt az összesre.Nem tudom hogyan bírta megjegyezni őket én már az első háromnál lemaradtam.
-A nővéred mindig ilyen?-kérdezte Tom nevetve.
-Csak ha Bill mániája van-feleltem komolyan.
-Azta…te is szereted a TH-t?-Tom,miért kérdezel ennyit.
-Csak a zenéteket.De nem úgy mint Steph,ő már mániákus-most én nevettem,amikor észrevettem milyen arckifejezéssel nézett rám nővérem.Bill átkarolta Stephanie derekát aztán kihúzta az ajtón.Jobban is tette,mert én nem nagyon bírtam testvérem ezen oldalát.
-És hogy tetszik a házatok?-Tom hatalmasat ásított.
-Utálom-komorodtam el.-A költözést sem értem.Anya gondolt egyet és gyerünk neki a nagy világnak.Minket meg meg sem kérdezett.Steph örül neki,hiszen mégis csak a Kaulitz-ház van mellettünk.De engem ez annyira nem érdekel.Végül is ti is emberek vagytok,és most meg gondolom nagyon örültök hogy egy ilyen idióta fan a szomszédotok.
-Ki lehet bírni-vont vállat Tom.Nem tudom miért zúdítottam rá hirtelen az egészet.Senkinek sem mondtam el még mennyire fáj,hogy ott kellett hagynom régi otthonom.Biztosan nem tart teljesen normálisnak.A szemei érdeklődve figyelték az arcomat,és hiába minden ellenvetés nem bírtam nem észrevenni mennyire jól néz ki.Az évek során csak annyit tudtam,hogy ki melyik poszton van.Néhány képet is láttam róluk,azonban soha nem néztem őket meg eléggé.Nem választottam kedvencet,minek is?Nekem a zene fontos,és nem az hogy kik játsszák.
-Miért nem mondtad meg a szüleidnek,hogy nem akarsz költözni?-kérdezte végül Tom.
-Hiába mondtam nekik.Annyira örültek,amiért új életet kezdhetnek.Nem figyeltek arra amit mondtam.Igazából soha nem figyelnek rám,mindig csak Steph,mert ő az idősebb-hangomba némi gúny is vegyült.Próbáltam gátat vetni a szavak áradatának,de már elkezdtem és nem bírtam abba hagyni.-Mindig csak Stephanie.Ő az idősebb,meg okosabb és szebb.A szebbe nem is szólok bele,mert ami igaz az igaz.De néha úgy viselkedik mint egy hisztis öt éves.Ha nem kap meg valamit hisztizik.Mondjuk olyan nem volt még,hogy ne kapjon meg valamit.Már ha ránéz apámra elolvad tőle.Nekem mindig mindenért könyörögnöm kell.Koncertre is azért kellett elmennem,mert beadta nekik,hogy én is szeretlek titeket.Pedig csak annyit akart,hogy én fényképezzek ő meg videózik…
-Na az azért nem volt szép tőle-Tom először szólt közbe,egyébként teljesen csendben volt amikor beszéltem.
-Nem,de akkor olyan más volt.Mintha kicserélték volna,amíg meg nem látta Billt,elhittem,hogy nagyon rendes,aranyos nővérem van,csak a szüleink előtt akarja adni a komoly,hibátlan lányt.
-Lehet azt akarja,hogy szeressék vagy nem tudom-a hanghordozásból éreztem,hogy nem érdekli a dolog.Gondoltam,hogy nem fogja érdekelni a nyávogásom,mint senkit sem.-Hova tűnt ez a két jómadár?
-Nem tudom-rántottam most én meg a vállam.-Szerintem átmentek hozzátok.
-Utánuk kéne menni.Jössz?-szemein láttam mennyire nem akarja,hogy menjek.Csupán udvariasságból kérdezte meg.
-Nem,viszlát Tom-álltam fel és a lépcső felé vettem az irányt.Nem vártam tőle,hogy megállítson vagy bármit tegyen amivel megakadályozza,hogy felmenjek.A magány érzete újra rám borult,nem akartam senkit sem látni.Bíztam benne,hogy nem szól és anyámékkal sem találkozok.Bevonultam új,és még kissé rendetlen hálószobámba.A laptopom a földön hevert,leültem a földre.Úgy döntöttem zenét hallgatok,közben pedig kényelmesen elrendezem a szobám.Megnyitottam az Jrock névre keresztelt mappámat.Többnyire csak Ayabie és Hamasaki Ayumi számok voltak.
-Ez jó lesz-nyitottam meg Ayutól a Momentum című számot.A lány csilingelő hangja percről percre megnyugtatott.Felálltam és elkezdtem megkeresni azt a dobozt amibe a képeimet pakoltam.Az utolsóba voltak bent,türelmetlenül kivettem a több mint száz képet.Sóhajtozva néztem Kenzo szépen ívelt,fekete szemeit.Ha te nem lennél,már nem bírnám,szorítottam magamhoz a képet.És tényleg,ha nem beszélhettem volna minden nap a képeihez már rég feladtam volna.Nem volt kellemes érzés az,hogy mindenki utál és nem érdeklek senkit.Nem vagyok egy nyávogós ember,viszont az évek során ahogy rájöttem,hogy szüleimet kizárólag csak addig érdeklem,míg jó jegyet viszek haza az iskolából,egyre többet sírtam.Akaratom ellenére is,pedig utáltam sírni.
 Lassan minden kép felkerült a falamra.Ahogy mindenhonnan Kenzo,esetleg a másik négy szerencsétlen nézett rám,otthonosabb lett a hely.Az ágyamra szép sorba pakoltam azokat a kispárnákat amint ugyancsak kedvenceim pózoltak.Az utolsó az a kis szőnyeg volt amit tizenötödik születésnapomra kaptam.Hófehér és a közepére Für immer Kenzo felirat volt hímezve.A számok egymás után követték egymást,a hangörvényben észre sem vettem mennyire repül az idő.
-Rachel,gyere vacsora-dugta be az ajtón anya a fejét.
-Mindjárt megyek-válaszoltam és leállítottam a zenét.A lábaim elgémberedtek,alig bírtam állni.Lementem a lépcsőn,szerelhettek volna be egy liftet.Az asztalnál a Kaulitz ikrek is jelen voltak.Stephanie hol Billel hol Tommal beszélgetett.Leültem a tőlük legmesszeeső székre,nem akartam belefolyni a beszélgetésbe.
-Rachel,nem akarsz eljönni velünk a vidámparkba?-Stephanie rám sem nézett miközben megkérdezett.
-Kösz nem-vettem el anyától az egyik megpúpozott tányért.
-Naa,gyere.Jó buli lesz-erőszakoskodott a nővérem.
-Mondtam már hogy nem szeretnék menni-csattantam fel.
-Mi más dolgod lenne?-a nővérem végre rám emelte a tekintetét.-Nem hallgathatod egész nap azt a kínai bandát!
-Képzeld nem kínaiak hanem Japánok!!És ha egész nap őket hallgatnám mi lenne??Semmi közös hozzá!
-Ne hisztizz már-a nővérem szerintem elhatározta hogy leéget mindenki előtt.
-Azt te szoktad nem én-kaptam fel a tányérom.Szó nélkül feltrappoltam a szobámba.Leültem az íróasztalamhoz.Az étvágyam már teljesen elment.Előttem egy félkész rajz várta,hogy befejezzem.Miért nem vagy velem Kenzo?Kezdtek folyni a könnyeim.Nem elég hogy Steph állandóan gúnyolódik rajtuk még most is,amikor az ikrek itt vannak.Eltoltam magamtól a tányérom és felkaptam a laptopom.Gyanítottam,hogy Tom és Bill sokáig nálunk időznek.Elkezdtem üvöltetni az Aitakute című számot.
-HALKÍTSD LE EZT A SZART!-ordibálta be a szobámba Stephanie.Nem érdekelt,ugyanolyan hangosan hallgattam továbbra is a számot.Hallottam ahogy a mellettem lévő szoba ajtó hangosan becsapódik.Addig hallgattam míg el nem álmosodtam.Kikapcsoltam a gépet és bementem a fürdőbe.A meleg víz jótékonyan folyt végig rajtam.Gyorsan belebújtam az alvásra szánt pólóba és rövidnadrágba.Az ágyam bevetetlenül várt,gyorsan előszedtem a takaróm és a párnám ledobáltam az ágyra őket aztán bebújtam.Az óra még csak kilenc órát mutatott.Elfordultam az oldalamra,az ablakomon még nem volt függöny,és a telihold olyan félelmetes volt.A házak sötét szörnyekként emelkedtek ki,az ablakom mellett álló hatalmas fűz árnyékának játéka még jobban megijesztett.A fejemre húztam a takaróm,a másik szobából még hallatszódott Bill hangja.
-..a húgod annyira fura-Steph felnevetett,bár nem tudom min,lehet Bill valami szerinte vicces dolgot csinált.
-Azért ennyire nem zombi-hallottam nővérem hangját.-De ez a kínai őrület teljesen meghülyítette…
-Szerintem cipeljük el magunkkal holnap,nem akarom még egyszer végig hallgatni anyádtól azt a bazi hosszú szöveget-Tom nem tudhatta,hogy én hallom amit mond.A méreg teljesen végigfutott rajtam,és álomba ringatott.Azonban semmi szépet nem álmodtam.
-Rachel ébredj-rázott fel valaki az álmomból.Amikor kinyitottam a szemeim megláttam,hogy Tom áll előttem.Felrémlett amit mondott este,nem voltam hajlandó még egy szóra sem méltatni.-Kérlek ébredj már fel!
-Már fent vagyok,mit akarsz?
-Gyere el velünk a vidámparkba-húzott el egy tincset a szememből.Ha nem tudtam volna hogy kényszerből teszi,akkor elmentem volna.Én azonban átláttam rajta.
-Bocs,végig kell megint hallgatnod anyám szövegelését,mert nem megyek!-fordultam át a másik oldalamra.Tom morgott valamit,aztán még próbálkozott pár percig.-Figyelj húzz ki innen,de igen gyorsan!
-Oké ahogy akarod-Tom kiviharzott az ajtón én pedig szitkozódva ütögettem a párnámat.Hallottam még ahogy mesélte testvérének mi történt.
-Idióta-dübörgött le a lépcsőn Bill.Felkeltem és becsaptam az ajtómat amin épp Steph akart belépni.
-Rachel,gyere már-kiabálta.
-Hagyj békén!-zártam be az ajtót.Stephanie próbálkozott míg egy darabig ami engem hidegen hagyott.Tudtam ki tud csak lenyugtatni ilyen helyzetben.Felléptem MSN-re remélve hogy ott találom azt a személyt aki csak a köszönésével is mosolyt tud csalni az arcomra.És nem kellett csalódnom.Alexa neve az elérhető ismerők között szerepelt.
Rachel üzenete:
Szia
Geistherfahrer üzenete:
szia
na milyen a Kaulitzoknak a szomszéda lenni?:P
Rachel üzenete:
Ne is mondd!Tom és Bill egy köcsög,bár lehet hogy csak én vagyok megint nagyon depis.De tegnap este Tom megjegyezte hogy el kell cipelnie a vidámparkba mert nem akarja még egyszer anyám dumáját.Úgyhogy még a sztoridat sem tudtam megmutatni :’(
Geistherfahrer üzenete:
ne is mutasd!!!!!!de azért nem hittem volna hogy Tom ilyen..
Rachel üzenete:
én sem,de Steph jól el van…ikrem nekem itt vagy te és KNZ ennél több nem kell!
Geistherfahrer:
<3 ha anyámék elengednek megyek meglátogatlak!!!
Rachel üzenete:
okéééé!!!:P gyere csak :D
Geistherfahrer üzenete:
baby nekem most mennem kell =( majd beszélünk szia szeri puszi
Rachel üzenete:
oké vigyázz magadra ikrem szia,szeri,puszi

Nem volt hosszú beszélgetést,mégis kicsit jobb kedvre derített.Ha Alexát tényleg elengedik a szülei,akkor nekem az lesz a megváltás a pokolba.Steph is nagyon jóban volt vele,én azonban tudtam,ha Ali jön akkor Ő csak az enyém lesz,nem adom senkinek.Lehet önző viselkedés,de nekem Alexa a mindenem-Kenzo mellett természetesen.
-Rachel-anya hangja szólalt meg hirtelen az ajtó másik végéből.Már jobban voltam,ezért kinyitottam az ajtót és engedtem,hogy belépjen a szobámba.-Menj el velük.Stephanie most olyan boldog…
-De én nem vagyok az!Mindig csak Stephanie boldogsága az enyém meg nem érdekel senkit
-Ez nem igaz-ellenezte anya.A kedvem lassan megint olyan lett mint amilyen volt.
-De igenis igaz-futottam el mellette.Az ikrek és a nővérem lent vártak a nappaliba.Azt hitték mégis elmegyek velük.Én viszont fogtam és kirohantam a házból,apa éppen Gordonnal beszélgetett.
-Jó napot-köszöntöttem tisztelettudóan.-Apa bevinnél Magdeburgba?
-Persze-meglepődtem amiért megtette.Elköszönt a férfitől majd a kocsink felé vette az irányt.
-Rachel-fogta meg Bill a csuklómat,észre sem vettem,hogy kijöttek.-Ne csináld ezt Stephel!
-Leszarom Stephaniet mint ahogy téged és Tomot is-sziszegtem.Bill csodálkozva nézett én pedig eloldoztam magam keze szorításából és beültem apa mellé.
-Már megint azt csinálja a nővéred ugye?-a kérdés teljesen meglepett,nem tudtam mennyire bizalmaskodhatok apámmal.
-Igen-adtam a választ.Úgy döntöttem nem osztom meg apával mennyire bánt az egész.Az út hátra levő részében nem is szóltam hozzá.Csak bámultam a mellettünk elsuhanó tájat az autó ablakából.Nem sokat jártam még a városban,azonban az interneten valami érdekesre figyeltem fel.Az anime con kihirdetett egy versenyt,ami sokkal inkább a Jrock fanoknak kedvezett mint az animeseknek.A verseny lényege az volt,hogy koncerteket kell adni,egy ismert Japán előadótól.A koncerten viselt ruháknak és számoknak pontosan ugyanolyanoknak kell lenni mint a választott híresség koncertén.Nekem már meg volt a kiszemelt kedvencem,már csak jelentkeznem kellett.
-Háromra légy itt-szólt utánam apa amikor kipattantam a kocsiból.
-Oké-csaptam be az ajtót.Gyors léptekkel elhaladtam a ruhaboltok és a több száz ember mellett.Három utcányira volt a hely,ahol lehetett jelentkezni.A tömeg már messziről látszódott.Beálltam a sorban ahol megkaptam valami papírt amit ki kellett töltenem.
-Miért van ez a lánygyerek eddig bent?-méltatlankodott az előttem álló lány.-jéé helló!Végre egy normális kinézetű emberi lény.Én Misza vagyok.
-Helló-köszöntöttem vissza meglepődve.-Én Rachel,de inkább Tetsu.
-Tetsu mint Intetsu?
-Igen,TetsuKen volt.Csak aztán lerövidítettem.Kenzo neve így is itt van a kezemen-húztam fel a felsőm ujját,hogy dicsekedni tudjak gyönyörű tetoválásommal.
-Váóóó!Ilyen nekem is kell,Aoisba-Misza a kezemet szorongatta észre sem vette,hogy közben a sor haladt.
-Hölgyem kérem menjen-lökködte meg az egyik kigyúrt majom.Misza morogva megindult,én jót nevetve rajta követtem.
-Mit fogsz énekelni?-kérdeztem amikor abba hagyta a morgást.
-Ayabie TheMe,és te?
-Hamasaki Ayumi Together when
-Az nehéz-húzta a száját Miszta.Nagyon jól tudtam én is,azonban nem érdekel.Az a dal annyira passzolt hozzám.
 Az idő lassan múlt.Misza a szöveget gyakorolta,ahogy én is.Soha nem volt lámpalázam akkor viszont nagyon az lett.Ayumitól választottam dalt,és ő lesz az egyik zsűritag.Végül Misza is bekerült,hallottam ahogy énekli a számot,és tapsolnak.A lánynak valóban gyönyörű hangja van,szép kilátásai lesznek az biztos.
-Sikerüüüüüült-sikoltotta amikor kiengedték.Próbáltam vele együtt örülni,de engem is behívtak.Gyorsan bementem és a vonalra álltam.
-Jó estét-kezdtem,a szívem hevesen dobogott.
-Szia,mit fogsz nekünk énekelni kedves Rachel,de inkább Tetsu-mosolygott rám az LM.C egyik tagja Maya.
-Hamasaki Ayumitól a Together Whent-az emberek hatalmasat kiabáltak és fütyültek.Ayumi arcán is megjelent egy kis mosoly.
-Hajrá-mondta halkan.A zene elkezdődött én pedig nagy erőt vettem magamon,hogy kipréseljek valami hangféleséget magamból.
-Nyugodtan,mégis elszántan indultunk útnak…-kezdtem bele.Aztán már ment minden magától,az érzéseim hirtelen felszínre kerültek és egyre nagyobb hangon énekeltem.-…mert ez olyan lenne,mintha örökre elbúcsúznánk.
Ayumi ennél elkezdett integetni,aminek az volt a jele,hogy fejezzem be.Remegve hagytam abba a lábaim olyanok voltak mint a kocsonya.A testemben minden izom megfeszült.
-Hát,nem búcsúzunk el örökre.Hallgattam volna tovább is,de félek hogy a te hangoddal jobban meg fogják szeretni ezt a számot mint az enyémmel-viccelődött a lány.Megkönnyebbülten felnevettem és elvettem tőle a papírt ami a továbbjutáshoz volt szükséges.Misza kint várt,amikor kimentem tátott szájjal nézett rám.Vidáman megöleltem,amire ő is átölelt,de nem bírt megszólalni.
-Asszem nekem mennem kell-komorodtam el amikor az órámra néztem.-Majd akkor a következőnél találkozunk…
-Rendben szia-integetett utánam Misza.Kifutottam az épületből és a kocsink felé vettem az irányt.Apa közelebb tudott leparkolni,mint amikor jöttünk.Hát persze,hiszen amikor megérkeztünk a versenyzőknek a hozzátartózi kocsikkal jöttek.
-Szia apa-csaptam ki az ajtót.Meglepetésemre az ikreket és a nővéremet és az autóba találtam.
-Szia Rachel-köszöntött vissza és beindította a motort.
-Hol voltál?-kérdezte nyájas hangon Steph.Közöd? Gondoltam és inkább csak belenyomtam a kezébe a papírt.
-Rachel Meier.Ayumi Hamasaki-Together When.Tovább jutott.Következő meghallgatás:július 22.-olvasta fel hangosan.Bill szemében némi érdeklődés volt.Elvettem nővéremtől a papírt és elkezdtem bámulni a tájat.Apa sem szólt semmit,gyanítottam,hogy nem akar beleegyezni a dologba.Engem viszont nem érdekelt,akár tetszik akár nem én megyek.Nem kell ott lenniük velem,sőt remélem egyiken sem lesznek ott.Mindenki csendben volt,egyedül Tom dudorászta azt a számot ami a fülhallgatójából ordított.
-Nekem is el kell mennem erre az izére?-kérdezte hirtelen Stephanie.
-Nem!-vágtam rá egyszerre.-Sőt!Ne is akarj!-Stephanie valamit mormogott majd Billel kezdett el beszélgetni.A fiú megadóan válaszolt a kérdéseire,a hangjában némiképp érződött egy kis unalom.Magamban jót nevettem rajta,talán a nővérem visszafoghatná magát.
-És mi,elmehetünk a versenyre?-Tom először szólalt meg az út folyamán.
-Nem-a válaszom pofonként érhette a fiút,mert amint hazaértünk megragadta a csuklóm és elrángatott a saját házukhoz.Unott képpel mentem utána nem ellenkeztem,vártam mit akar hozzám vágni Tom.
-Engem nem érdekel,mennyire utálod a világot,de akik normálisak akarnak veled lenni,akkor velük ne legyél ennyire szemét.
-Normálisak?Ti velem?Na ne röhögtess!Nem tudom ki mondta azt este,és ki csinál úgy mintha Stephanien kívül senki más nem létezne a világon.Tudod mit,ti csak foglalkozzatok vele engem meg hagyjatok békén!
-Jó,bevallom tényleg hülye voltam.De attól még nem kellene ilyenek lenned.
-Akkor mégis milyen legyek?Az egyetlen barátom Magyarországon él!És itt mindenki utál.Már megszoktam,de akkor is.Én már nem akarom ezt így tovább csinálni-nem néztem a fiúra.Az egyetlen ember aki teljesen megértett az Alexa volt.Megpróbáltam kikerülni,hogy végre felmehessek szobám meghitt magányába amikor gyengéden megfogta a kezem.
-Rachel,tudom,hogy bunkó voltam meg szemét-kezdte el halkan.-De hidd el,ha egy fannal nem vagy ilyen akkor csalódni fog benned.És nem akarom,hogy valaki is szomorú legyen miattunk.Ez most úgy látszik nem jött be.
-Hát nem nagyon-duzzogtam.
-Nem kell az orrom alá dörgölni jó?-pirított rám Tom.Kicsit elpirultam,talán tényleg nem kellene vele ennyire szemétnek lennem.
-Csak egyet mondj meg.Mégis miért mondtad azt hogy muszáj elcipelned engem is?Végül is nem neked kellett volna…
-De nekem.Bill Stephel volt elfoglalva.Szóval nekem kellett volna téged hülyítenem.Most már így nem is lenne olyan rossz.Csak akkor úgy nem volt kedvem hozzád-Tomnak ez a kijelentése fájt.Szóval ha lesz kedve hozzám normális lesz velem ha meg nem megint úgy tekint majd rám mint egy leprásra.
-Én mentem pá-hagytam faképnél.Talán túl gyorsan kapom fel a vizet?Nem tudom,mindenesetre azért ez most nem esett jól.Felfutottam a szobámba,tudtam mit kell tennem.Egyszerűen énekelni.A következő meghallgatásra úgyis gyakorolnom kell.A laptopom a földön feküdt,gyorsan beállítottam a számot.A lágy dallamok magával ragadtak és észre sem vettem,hogy a szobámba járkálok és hangosan éneklek.
-Ha lehetne egy kívánságom,ami valóra válna
Akkor látni akarnálak újra

Akkor úgy döntöttél
Hogy egyedül folytatod tovább
A végtelen úton
Túl a felhőn az égbe-ránéztem a Kenzos plakátra.Igen,ha lehetne egy kívánságom ami tényleg valóra válna,akkor látni akarnám.Vagy csak megérinteni,bármit,csak vele lenni.A könnyeim újra a szemem sarkába gyűltek.Ha most elkezdek bőgni,mi lesz velem később?Lehet tényleg nem bírom így többé?De hát annyi évet töltöttem így el,most miért lenne mindennek vége?Miért kellett egyáltalán elköltöznünk?-Kéz a kézben sétáltunk jelentéktelen dolgokon nevettünk és sírtunk…
Fejeztem be az éneklést.Ahogy kikapcsoltam a laptopom egy alak állt mögém.Leült a hátam mögé és megfogta a kezeim.A vér is megfagyott bennem,bár nem tudtam miért.Ez az érintés olyan más volt,annyira más.
-Ne haragudj-suttogta a fülembe Tom.

2.fejezet-Gondolkodj!
Elfehéredve néztem hátra.Tom gyengéden nézett rám,és várta,hogy mit lépek.Magam sem tudtam mit kellene,hiszen a fiú eddig annyira bunkó volt velem.
-Miért?-suttogtam.A szavak akaratlanul is kibuktak a számon.Tom egy kicsit játszadozott az ujjaimmal végül elengedett és elém ült.
-Hát,talán,mert rájöttem milyen egy bunkó voltam.És nem akarom,hogy még emiatt is szomorú légy-ezek olyanok voltak Tom Kaulitz szájából,mint egy csoda.És én nem hiszek a csodákban.Meg hát ez a magyarázat is,annyira nem illett ahhoz amit eddig csinált.
-Tom,sajnálom.Én valahogy benned nem tudok megbízni-a kezem remegett.Nem akartam egy szívtelen dög lenni,csak ki akartam mondani amit gondolok.
-Nyertem ez az!-hallottam valahonnan kintről egy visszafogott üdvrivalgást.Kicsit furán éreztem magam,mert nem tudtam ki örül ennyire magának.Aztán hirtelen megjelent egy szőke fej az ajtóba.Hatalmas mosoly terült szét az arcán,szemei pedig csak úgy ragyogtak.
-Andreas-pisszegte le a fiút Tom.Értetlenül néztem hol az egyikre hol a másikra.Olyan érzésem volt,hogy valami nagyon nem stimmel.
-Oké..nem szóltam-Andreas képén,azonban ugyanaz a bájvigyor ült amikor rám nézett.-De nekem még tartozol.
-Jól van tudom-állt fel Tom.-Hát akkor Rachel,hagyjuk a dolgot.Én megpróbáltam.
-Ja,a nyereményed pedig jobb lett volna mint a csa...
-ANDREAS-Tom olyat üvöltött,hogy még én is ugrottam egyet.Andreas kifutott a szobámból,viszont utána is hallottam még piszkálódásait.Ez nem normális.Nyert?Mit nyert ez? Próbáltam kitalálni miért is mondhatta Andreas azt amit mondott.
-Rachel,gyere anya akar veled beszélni-Stephanie hangja riasztott fel a próbálkozások áradataiból.Unott képpel lementem ahol már anya ideges arca fogadott.Tudtam,hogy hosszú lesz,ezért leültem az egyik székre.
-Nem mehetsz el!-a parancsa egyszerű volt és tömör.Először nem tudtam megszólalni,aztán erőt vett rajtam valami eszelős düh.
-Nem szólhatsz bele!-csaptam az asztalra.-Miért ne mehetnék el?Eddig sem érdekelt titeket hogy mit csinálok,legalább most ne álljatok az utamba.
-Ki áll az utadba?-csatlakozott hozzánk nővérem.-Anya félt,ezt megérthetnéd.
-Te csak ne szóljál bele-a dühöm egyre fokozódott,ahogy Steph játszotta az érzékeny testvért anyánk előtt.
-Beleszólhat a testvéred.A legjobbat akarja neked!
-A legjobbat akarja a nagy ló szart!-kiabáltam még mindig.-Ha jót akarna akkor befogná és nem keverne.
Stephanie arcából tudtam,hogy ő tett keresztbe.Én azonban már döntöttem,megyek és kész.Apával aláíratom a papírt,mivel csak egy szülőnek kell aláírnia.Anya még ellenezni akarta a dolgokat,de engem nem érdekelt tovább a dolog.Visszamentem a szobámba.MSN-en sajnos nem volt fent Alexa,így még vele sem tudtam beszélni.Misza címét elfelejtettem elkérni,én hülye.Órákig gondolkodtam mit csináljak míg meg nem akadt a papíron a szemem.A szívem nagyot dobbant,talán végre sikerülni fog kijutni Japánba.Onnantól már nincs visszaút,én haza nem jövök onnan az biztos.
A következő meghallgatásig még volt pár nap.Tudtam,ha a legjobbat akarom magamból kihozni sokat kell gyakorolnom.S mit tegyen az ember ha unatkozik?Hát persze,hogy azt amit muszáj megcsinálnia.Felvettem a papírt amin a dal volt.Az egyik kedvenc számom a Still Alone .A dalszövege talán az egyik legszebb a sok közül.

Merre jársz?
Vajon mit látsz most?
Még mindig az álmot kergeted
Amiről egyszer meséltél?

Szerettem az arcod
Ami úgy tűnt,elárulja a jövőt

Hogy az álmod ne vesszen el
Nem lehetek melletted

Miközben itt álltál
És a tájat nézted
Vajon hány aggállyal
És dologgal küzdöttél?

Sokat tanultam
az egyedüllétről

Mindvégig míg fogtad a kezem,
Úgy éreztem bármire képes vagyok

Amíg ugyanazon az úton jártunk
Töretlenül hittem

De mégis,miért..?
De mégis,miért..?
Én csak...

Emlékszem az ígéretedre
Minden egyes napra
Elkezdtem gyakorolni és szinte azonnal éreztem,hogy valami gubanc van.Újra és újra próbáltam azonban még mindig nem volt valami a helyén.Először azt hittem valami a hangommal van az zavar.Aztán meghallottam,hogy valaki gitáron játszik a szomszéd szobába.Kisettenkedtem a sajátomból,és nővérem ajtajához léptem.A gitár játék nem halkult,sőt mintha erősödött volna.Az ajtó résnyire ki volt nyitva,könnyen betudtam nézni ki gitározik.Tom a nővérem szobájába ült és komor képpel pengette a gitárt.Már majdnem megsajnáltam amikor megláttam egy lányt.Fekete hajába fehér melírek voltak festve,kék szemei ravaszul csillogtak.Valószínűleg Tom egyik szép estéje lehetett az illető.
-Köszönöm-hajolt oda egy pusziért a lány amikor a dalnak vége lett.A gitáros nagyot mosolygott és átfogta a lány derekát.Elhúztam a szám és elmentem az ajtótól,lentről hangos vitára lettem figyelmes.Apa és anya volt.Tudtam,hogy miattam veszekednek azonban hidegen hagyott a dolog.A szoba ajtóm ki volt nyitva,amikor én tisztán emlékeztem arra,hogy becsuktam mikor kimentem.Kíváncsian bementem,meg akartam tudni,vajon ki mert engedély nélkül bemenni oda?!Meglepetésemre Billt találtam az ágyamon ülve,éppen a papírt nézegette amin a dalszöveg volt.Becsuktam magam mögött az ajtót,hogy valahogy felkeltsem a figyelmét.
-Őh,bocsi.Csak beszélni akarok veled.
-Velem-kérdésnek szántam,mégis a hangom annyira bunkón hangzott.A Tommal történtek után a másik Kaulitz-cal sem voltam valami szívélyes.
-Igen,veled.Hallottam Andreastól,hogy Tom már beszélt veled.De hát ő nem vette komolyan.Csak nem akar senkivel sem veszekedni aztán azért beszélt.Viszont én tényleg nem akarom ezt.Tudom mennyire bunkó voltam,de a bátyám is mondta mit kell tennünk ha egy fan a szomszédunk.És bevallom kicsit túlzásba is vittük a dolgokat.Nem azt várom,hogy higyj nekem csak azt,hogy próbáljunk meg valahogy normálisabbak lenni egymással.
-Veled még nem is beszéltem annyira.Te voltál az aki nem kért a társaságomból-ültem le Bill mellé.Bill szemei felcsillantak.
-Akkor megpróbálhatnánk újra?
-Ez úgy hangzott mintha szakítottunk volna és most újra összejönnénk-nevettem el magam.-Egyébként,oké,próbáljuk meg újra.Tommal,viszont nem fogok kedvesebb lenni,ne is haragudj.
-Majd én beszélek a fejével.De nekem most mennem kéne,Stephel elmegyek shoppingolni-nyomott egy puszit az arcomra,majd félénken hozzá tette.-Te nem jössz?
-Csábító ajánlat,de nem.Nem akarom a nővérem társaságát élvezni mostanában az biztos.Azért kösz-öleltem magamhoz.Annyira jó volt így beszélgetni vele,és nem úgy,hogy állandóan attól tartottam,hogy valami megjegyzést fog rám tenni. Tomtól azonban tartottam.Ha Bill beszél is vele,mit ér el?A nagy semmit talán!Főleg az a lány aki vele volt,nem valami szívderítő látványt nyújtott.Úgy nézett ki mint egy lecsúszott drogos.Persze nem akartam senkit,a külső alapján megítélni,azonban ami igaz az igaz.
-Rachel?-Tom lépett be a szobába.-Hallom,Bill beszélt veled.Vele miért békültél ki?
-Nem is voltunk összeveszve.Miért kérdezed?-tértem ki a válasz elől.
-Csak-morogta és elment.A viselkedése kicsit meglepett,hiszen az ember nem kérdez meg semmit "csak".Ez Tomnál lehet máshogy működik.A szobámba már nem tudtam mit tenni,ezért felkeltem és kimentem megnézni,történt-e valami érdekes?!A földszinten megtaláltam Tomot és a lányt.Éppen nagyon elmélyültek egymásba-és még finoman fejeztem ki magam;azt hittem lenyelik egymást.Andreas nem messze tőlük az egyik fotelbe heverészett.Amikor meglátott kitört belőle a nevetés.Ez meg min röhög?Nem vettem volna fel nadrágot? Gondoltam és kérdőn néztem rá,mire ő intett,hogy kövessem.
-Mi van?-követeltem türelmetlenül.
-Nem látod,hogy nyalják egymást,Linával?-tört ki belőle egy újabb röhögőgörcs.
-Dehogyis nem láttam,ezen mi olyan vicces?
-Látnod kellett volna a fejed.Azt hittem odahánysz- a nevetése csak egyre erősödött és sajnos rám is átragadt.Nagyon is eltudtam képzelni,milyen arcot vágtam amikor megláttam a nappalinkba Tomot smárolni azzal a libával.Próbáltam magam lenyugtatni,azonban Andreas csak nem akarta abba hagyni a nevetést. Jó,egy órába telt mire végre befejezte a nevetést.Én is letörölgettem a könnyeimet,majd kimentem a konyhából-ahol addig szórakoztam Andreas-szal.Tom és Lina valami műsort néztek a tévében,annyira komoly fejjel,hogy az hihetetlen.Én érzéktelen bunkó pedig átsétáltam a nappalin pár percig eltakarva a képet a két gyökértől.Meg is kaptam a zsörtölődést a lánytól,amitől viszont én akadtam ki.
-Itt én lakom nem te,úgyhogy akkor sétálgatok itt amikor nekem kedvem tartja.Szóval még egyet szólsz akkor a fogaid még ferdébbek lesznek mint most-vágtam be magam mögött az ajtót. Nem tudtam mitől lettem hirtelen ennyire agresszív.Ha ilyen történt velem soha nem érdekelt,hogy valki beszélt vagy bármi hasonló.Ez a Lina,csaj nagyon irritálja a szemem.
-Rachel-integetett felém apa a kertből.Kimentem,először azt hittem segíteni kell neki valamit.Azonban semmi ilyet nem kellett tennem.-Anya mondta mit szeretnél.Én aláírom a papírt,ne törődj semmivel nyugidtan menj ha menni akarsz.
-Kösz apa-lepődtem meg egy pillanatra. Apa csak biccentett aztán tovább foglalatoskodott a kertben.Az álírott papír az ágyamon hevert,sejtettem,hogy már rég így volt,de én nem láttam meg.Jót nevettem magamon,ekkora idiótát.
A nap további része eseménytelenül telt.Az óra mutatója csigalassúsággal mászott,olyan volt,mint amikor az ember matematika órán ül:azt hiszi már egy óra telt el,pedig legfeljebb öt perc.Kitaláltam,hogy mivel mulassam az időt:Alexával kell beszélgetnem.Így már sokkal gyorsabban ment az idő.Ali nagyon jó kedvébe volt,és ezzel az én kedvemet nagyon feldobta.A történetét is mutatta.Éppen azon izgultam,hogy Linda és Tom összeköltözik-e amikor valaki kopogtatott az ajtón.
-Gyere-ordítottam ki az illetőnek.Nem is figyeltem ki jött be,annyira bele voltam merülve az olvasásba.
-Remélem nem zavarok-Andreas ismerős hangja zökkentett ki.
-Mi?Ja,dehogy,nem zavarsz-fordultam el a laptopom képernyőjétől.A srác szőke haja aranyos arcába hullt.Hogy te milyen jól nézel ki..csak ne mosolyognál ennyire,akkor még el sem olvadnék.Gondoltam,miközben belefeledkeztem ezúttal Andreas szemeibe. -Akkor jó-dobta le magát az ágyamra.Feszülten figyeltem minden lépését,nem tudtam miért,de féltem attól,hogy bent van.Egy normális mondatot nem tudtam elmondani,hiába próbáltam úgy,hogy nem nézek rá miközben beszélek hozzá.-Na és hogy vagy?
-Kösz jól-ezt soha nem kérdezte meg tőlem senki.Vagy ha megkérdezték akkor már az illetőt nem érdekelte,mit válaszolok.-És te?
-Én is-játszott az egyik kispárnával.-Csak hát..tudod nekem nem szimpatikus ez a Lina.Annyira rossz útra viszi Tomot.Vagy is érted..Tom olyan hülye lett mióta "járnak".Már a barátaira sincs ideje.
-Nem azért de annak a csajnak olyan ribanc feje van-ültem le Andreas mellé.-Nem tartom magam szépnek,de annál a lánygyereknél még én is jobban nézek ki.
-Miért,szerintem szép vagy?!-itt következett be,hogy meghaltam.Nem vagyok az a nagyon szégyenlős csaj,azonban egy fiú sem mondott még ilyet nekem.Pár kínos percig csak néztük egymást,míg Andreas át nem ölelt. -Tudom,hogy utálod a nővéred,de ez így akkor sem helyes-kezdett bele halkan.
-Hirtelen hogy kerül most ide ő??-löktem el magamtól Andreast.-Ő mondta neked,hogy beszélj velem?
-Nem-rázta meg a fejét.-De láttam rajta mennyire szomorú amiért ilyen vagy vele.
-Ő szomorú?Andreas,bocs hogy ezt mondom,de te nem tudsz semmit!Csak azért szomorú,mert Bill már nem bunkó velem.Fél,hogy esetleg Bill többet fog velem foglalkozni,mint vele.Nem ismered,nem tudod milyen.Ezért olyan amilyen,viszont megnyugodhat.Én nem akarok,sem Billtől sem Tomtól semmit-hihetetlen mikre nem képes a nővérem.Azonban Andreas is elég hülye,mert bevette nővérem hazugságait.
-Dehogy is.nem akarja,hogy elmenj Japánba.Ennek semmi köze az ikrekhez-Andreas azt hitte én nem fogom átlátni mit akar a nővérem.
-Nem érdekel,milyen Steph.Ő sem foglalkozott soha velem,én sem vagyok hajlandó-zártam le végül a témát.Andreas mérgelődve kiment,mintha ismerős lenne ez a jelenet.Mindenki ezt csinálja;megpróbálnak meggyőzni,aztán ha nem sikerül elhúznak. Nem érdekelt mit csinál,nem mentem  utána.Bezártam az ajtót és elkezdtem tervezgetni mit fogok csinálni Tokióba.Az biztos,hogy elmegyek egy Ayabie koncertre.Az utazásig ugyan még jó két hetem volt,én már előre vártam,hogy végre megszabaduljak az itthoniaktól.
-Vennem kellene néhány ruhát-állapítottam meg.Úgy döntöttem majd holnap megyek be Magdeburgba venni néhány Jrock göncöt.Álmosan nyúltam el az ágyon-amin mindenféle papírok hevertek.Legszívesebben elaludtam volna,de a méregtől nem tudtam.Stephanie képes volt,azt mondani Andreasnak,hogy hiányoznék neki ha Japánba mennék.Egyáltalán miért lenni neki baj,hiszen akkor nem kell engem elviselnie.A nővéremen tényleg nem lehet kiigazodni.Lehunytam a szemeim,magam előtt láttam Kenzot,ahogy egy koncerten dobol.Aoi szokásosan táncol meg ugrál és a többiek és élvezik a koncertet.Aztán hirtelen mindenki eltűnt és egy sötét alak fut felém.Próbálok menekülni,azonban a lábaim földbe gyökereztek. Kétségbeesetten próbáltam elindulni,de a lábaim önállóak lettek.Elindulnak az ismeretlen felé.
-Rachel kelj fel-rázta meg valaki a vállam.Azt vettem észre,hogy leestem az ágyamról és izzadt vagyok.
-Tom?-lepődtem meg.A fiú álmos szemei engem bámultak ahogy megpróbált segíteni.-Mi van?
-Elkezdtél sikoltozni,meg segítségért kiabálni-magyarázta készségesen . Az álmom kis részleteire még emlékeztem,és arra mennyire összevissza volt minden bent.Összezavarodva feltápászkodtam és elpirulva néztem a fiúra.
-Kösz azért-megpróbáltam egy kis mosolyt erőltetni az arcomra,viszont Tom önelégült feje,miatt csak egy grimasz lett.
Lementem a konyhába.Tom követett,ami kicsit fel is idegesített,bár nem tudtam miért.
-Rachel,amikor Andreas annyira örült magának az azért volt mert fogadtunk.Ha megtudlak törni,akkor Andreas összejött volna Linával.De mivel én vesztettem nekem kell eltöltenem a csajjal pár éjszakát.Először teljesen jó bulinak tartottam,hogy átvágunk,de már nem.És most tudom,hogy haragudni fogsz,de inkább tőlem tudd meg mint Billtől vagy Stph-től-tört ki belőle.Először nem tudtam megszólalni aztán valami hirtelen felindulásból lepofoztam a fiút.
-Tudod,eddig azt hittem majd normális leszel.Viszont akkorát tévedtem,mint amekkora ez a ház.Azért néha gondolkodj,nem ártana-szaladtam fel.Gondolkodj!Nekem is ezt kéne tennem..