BILLANGÓ - A misztika árnyékában 3. fejezet - Dupla parti

Hamarosan elérkezett az augusztus, ami újabb hatalmas boldogságra adott okot nekem.
- Linda! - kiáltottam, amikor augusztus első napján felébredtem.
Igazából fogalmam se volt, hogy Tom mikorra hívta őt meg, de én abban a tudatban voltam, hogy augusztus elsejére már biztosan itt lesz. Lerohantam a lépcsőn, de senkit nem találtam a nappaliban.
- Linda? - kérdeztem halkabban és csalódottabban.
- Mögötted, te észlény - hallottam egy ismerős hangot. Gyorsan megfordultam. Linda mosolygós arca nézett vissza rám.
- De régen láttalak! - öleltem meg a barátnőmet. - Képzeld, Tom nem akarta, hogy megtudjam, hogy jössz, de végül elkotyogta.
- Ismerhetném már, mindent kifecseg - morgolódott mosolyogva Linda. - Tulajdonképpen a szülinapodra akartam jönni, de Tom rábeszélt, hogy töltsem itt az egész hónapot. Ennek a felajánlásnak pedig nem lehetett ellenállni. Úgy döntöttem, most nem terhelem a nagynénédéket a jelenlétemmel, úgyhogy a Kaulitz-házban kaptam átmeneti szállást.
- Nem terhelnéd őket - biztosítottam és közben meg is lepődtem, hogy Linda egy hónapra Tomékhoz költözik.
- Tudom, beszéltem a nénikéddel. Ő engedett be. Tegnap este érkeztem, szóval a július utolsó napját is itt töltöttem a közelben. Nem mondom, anyám nem volt elragadtatva, amikor közöltem vele, hogy egy hónapot távol leszek. Tudod, miután hónapokig voltam itt, azt hitte, nem jövök ismét csak úgy egy év múlva. De ki bírta volna ezt ki? Hiszen te vagy a legjobb barátom, Tom pedig a szerelmem, nem hagyhattalak itt titeket, ráadásul neked és neki is nemsokára szülinapotok lesz, úgyhogy bunkóság lett volna, ha kihagyom a partit. Közös parti lesz, ugye?
Értetlenül  néztem rá, mire a szája elé kapta a kezét.
- Úristen, hát persze! Hiszen nem is tudhatsz róla! Nem mondtam semmit.
- Ajánlom is - nevettem és felvonszoltam a szobámba, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.
- Linda, nézd - kezdtem, amikor becsuktam magam mögött az ajtót. - Sajnálom, hogy az utóbbi időben elhanyagoltalak téged és Annie-t is. De... Bill valahogy fontosabbnak tűnt, viszont ígérem, hogy soha többé nem teszek ilyet.
Linda csak legyintett. Az arca még mindig mosolygott, ebből láttam, hogy tényleg nem csinált nagy ügyet abból, hogy azóta nem sokat beszéltem vele, mióta májusban meglátogattuk.
- Én a helyedben ugyanezt tettem volna. Azok után, amiken átmentetek, azt is csodálom, hogy még itt laksz. Szerintem, ha Tommal és velem történt volna hasonló, mi már régen összeköltöztünk volna.
Csak nevettem. Linda is hajlamos volt bizonyos dolgokat eltúlozni, pont olyan volt, mint Tom. Teljesen összeillettek, egyikük sem kívánhatott volna jobb társat a másiknál.
- Mindent elmondtál az oroszországi úttal kapcsolatban? - kérdezett gyanakvóan.
- Persze - néztem rá értetlenül. - Szerinted kihagytam volna valamit?
- Mindent tudni akarok! Mi van Mike-kal? - Hogy sikerült megbarátkoznia Billel?  Valaki segített elintézni a dolgokat? Milyen volt a szálloda?
- Mike jól van, és úgy tűnik, megbarátkozik Billel, bár csak szépen lassan halad a dolog. Alena, a húga  intézett el mindent, mármint hogy Mike a reptérre kerüljön.  Ottlétünk során sikerült közelebb hoznom egymáshoz a tesókat, mivel rávilágítottam arra, hogy Mike rosszul érzi magát attól, hogy Alena csak azért ragaszkodik hozzá, mert hasonlít Billre. Ez pedig nem jó, mivel ő és Mike testvérek, így kötelességük feltétel nélkül szeretni egymást. Alena végül rájött erre.
- Ilyen mentőangyal sok helyre kéne - kommentálta Linda. - Tovább?
Gondolkodtam, hogy mit és mennyit mondjak el Lindának a szállodáról és arról, hogyan telt ott az a két este. Végül úgy döntöttem, a részletekbe is beavatom - nem mintha túl sok minden történt volna.
- A hotel gyönyörű volt. Egyszerre régies és modern. Pont az ilyen stílusú szállodákat kedvelem. A szobánk eléggé furcsa volt, mivel igazából két szoba volt, csak át lehetett járni egy ajtón. Belekerültem egy  nagyon hülye helyzetbe, ami végülis úgy sült el, hogy Bill feltehetőleg eléggé kislánynak nézett, de nem mutatta, hogy ez zavarná. Megpróbáltam távolságot tartani tőle, de mondanom se kell, hogy nem sikerült. Az egészből végül annyi lett, hogy vele aludtam el mind a két este.
- Gratulálok, jégkirálynő -  tapsolt Linda, s mosolya még szélesebre nyílt.
- Köszi - vontam vállat, már én is nevetve, közben szándékosan másra tereltem a szót  - és amúgy, hogy fogadták Tom szülei, hogy ott fogsz lakni egy ideig?
- Tudod, nem sokat meséltem neked arról, hogy végülis milyen a kapcsolatom a szülőkkel. Azt kell mondjam, hogy egyszerűen imádom őket. Simone nagyon boldog, hogy Tom olyan lánnyal jár, aki normális, nem pedig egy cafka, hiszen Tomtól bármi kitelik. Tegnap hallottam, hogy Gordonnal épp beszélték, hogy az ikreknek mekkora szerencséje van velünk. Mondanom se kell, hogy nagyon örültem, hogy így vélekednek.
Lindával az oldalamon az egész nap mintha elrepült volna. Délután Tom jött értünk az audijával és elfuvarozott minket a stúdióig, ahol már Annie várt ránk, aki  kitörő lelkesedéssel fogadta, hogy végre Linda is megérkezett.
- Linda, Linda! - kiáltotta. A göndör fürtjei táncot jártak körülötte, ahogy felénk rohant.
- Szia, Annie - mosolygott Linda és ő is elindult Annie felé. - Régen láttalak.
- Viszont most egy hónapig itt leszel. Itt leszünk mind a hárman! Lotte se szomorú és minden rendben van. Nem is volt még ilyen!
Közben csatlakoztak hozzánk a fiúk is, hogy megtudakolják, mi az oka az örömkiáltásoknak. Együtt mentünk be velük az épületbe. Annie, Linda és én leültünk a próbaterem egyik sarkába és néztük, hogyan próbálnak a srácok. Most tényleg nem voltam szomorú. Hogy is lettem volna az? A barátaim velem voltak, a szerelmem a terem közepén állt és énekelt. Mindenki arcán mosoly tükröződött. Mintha egy valóságos, idilli álomba csöppentem volna. Úgy éreztem, ez az álom örökre megmarad és már semmi, de semmi nem árnyékolja be többé. Az életem így lesz tökéletes, Annie-vel és Gustavval, Lindával és Tommal, Georggal, valamint Billel.
Próba után hatan akartunk elmenni valahová, de megesett a szívem Georgon, így még mielőtt kiléptünk volna a stúdió ajtaján, hátrafordultam. Georg kényelmesen terpeszkedett el a kanapén, látszólag esze ágában se volt felkelni onnan. Én valahogy mégis sajnáltam őt.
- Mi a baj? - kérdezték az ikrek.
- Georg - válaszoltam. - Vele mi lesz?
- Mi lenne? - értetlenkedett Gustav.
- Egyedül marad - adtam meg az egyszerű feleletet. - Nem akarom, hogy  magára maradjon. Vagy ő is jön, vagy sehova nem megyek.
Georg mosolyogva ingatta a fejét, és rákacsintott Billre, majd felállt.
- Nehéz kérdés - sóhajtott Bill. Valamiért azonban nagyon mosolygott, amit sehogyse értettem. Georg már az ajtóban állt, de nem tűnt úgy, hogy indulásra kész. Bill rákacsintott, én pedig csak értetlenül néztem körbe. Se Lindán, Se Annie-n nem láttam, hogy értenék, miről van most szó, tehát a fiúk titkoltak előttünk valamit.
- A fenébe is - morogta Georg . - Barátnőm van.  Ennyire nagy dolog ez? Mit kell úgy bámulni, lányok? Eleve kútba esett volna a mai   édes-hatos kiruccanásotok...
- Nem bámulunk - néztünk kicsit meglepetten. - Csak nem is sejtettük... hogy Rita után sikerül valaki mást találnod...  amúgy meg, miért nem ruccanhatunk ki?
A basszeros meg sem hallotta a kérdést, csak tovább fürkészte a sima, fehér faajtót.
Rita Georg előző barátnője volt. Már régen szakítottak, de Georg azóta nem is keresett magának másik lányt. Bár az igaz, hogy Ritát enyhén szólva hisztis természettel áldotta meg a balsors. Valószínűnek tartottam, hogy Georg ezért nem mer újra próbálkozni. Félt, hogy ismét kifog egy túlméretezett óvodást.
Georg halványan elmosolyodott.
- Rita nem az a fajta, akit túl nehéz lenne elfelejteni. Csinos lány, de a modora elviselhetetlen. Akkor lett elegem belőle, amikor elkísértetek minket arra a BRAVO-nak adott interjúra. Emlékeztek, hogyan viselkedett?
Én természetesen emlékeztem. Miután a fiúk bementek interjút adni, Annie és én megpróbáltunk közeledni Ritához, de  a lány elutasító volt velünk szemben.
- Látom, emlékszel -  nevetett rám Georg. - Még aznap otthagytam.
- És hogy viselte? - kérdeztem.
- Elég jól. Könnyebb volt, mint hittem.
- És nekünk miért nem mondtad, hogy már ejtetted? - kérdezte Annie.
- Ez nem rád tartozik, kicsim - morogta Gustav.
- De rám is tartozik - méltatlankodott a lány - Georg ugyanúgy az én barátom is, mint a tiéd.
Gustav nem válaszolt. Szemlátomást feladta, hogy a barátnőjével vitatkozzon.
- Ez vicces - néztem Georgra, aki még mindig az ajtóban állt. - Azon a napon ismertettél meg minket, bocsánat, engem Ritával, amikor a BRAVO-hoz mentünk. És most ismét a te legújabb barátnődet kell megismernünk?
- És még nekem van sok nőm - hallottam Tom mély morgását az ajtó mellől.
- Fogd be, Tom -  mondta Georg.
Tom nem válaszolt,  de ő is morgolódni kezdett.
- Hallhatnánk valamit esetleg az új barátnőről is? - kérdezte Annie.
- Oh, igen, igen - tért vissza az előbbi témához Georg. - A neve Helga Schulze. Huszonkét éves , gyönyörű lány. Szeret barátkozni. A srácokat már ismeri és sokat mondja, hogy titeket is szeretne megismerni, lányok. Kerestem a kifogásokat, mert olyan időpontot akartam, amikor mindannyian itt vagytok, hogy teljes legyen a csapat. Nos, ma elhívtam ide. Azt hiszem, már meg is érkezett. Ha Bill lesz olyan kedves és arrébb áll az ajtóból, talán be is tudom hívni. Értitek már, miért nem ruccanhattok ki?
Bill vigyorogva arrébb állt, hogy utat engedjen. Georg kiment, de hamarosan vissza is tért, nyomában Helgával. A lány magasabb volt, mint Georg, hosszú, meggyvörös haja még a karcsú derekán is túlért. Tengerkék szemével kedvesen nézett körbe a számára még  annyira idegen arcokon. Megeresztett egy széles mosolyt és a kezét nyújtotta felénk.
- Helga Schulze - mutatkozott be. A hangja nem passzolt a törékeny külsejéhez, számomra inkább egy mély gonghoz hasonlított.
- Annie Lichtkopf, Linda Benzner, Lotte Krüger - mutatott be minket Georg, egyenként ránk mutatva.
- Annie Gustav barátnője, Lotte a Billé és Linda az enyém - vette át a szót Tom.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket, lányok - mondta Helga. Éreztem, sok idő kell ahhoz, hogy megszokjam, hogy a bájos testhez ennyire erőteljes hang tartozik.
Fél óra elteltével a fiúk - próbaképp - magunkra hagytak, hogy lássák, miként boldogulunk Helgával. Szerencsére remekül kijöttünk egymással. Örültünk, hogy végre Georg barátnője is csatlakozott a köreinkhez, hiszen így volt teljes az egység.
- És hogy ismerkedtetek meg? - kérdezte a mindig kíváncsi Annie.
- Egy bulin - válaszolt Helga. - Egyedül jött,  tehát annyira nem volt feltűnő. Egy másik sráccal mentem a partira, de a srác lelépett valami csitrivel, így egyedül maradtam. Ráadásul dühös is voltam Sebastianra, hiszen csak úgy  eltűnt. Én nem sűrűn hallgatok Tokio Hotelt, így igazából fogalmam se volt róla, hogy néznek ki a srácok, ebből következik, hogy Georgot sem ismertem fel. Odamentem hozzá mert olyan egyedül volt, valamint tetszett is, szóval mindenképp meg akartam vele ismerkedni. Eleinte azt hitte, hogy felismertem és rajongó vagyok, de amikor felhozta a dolgot, hogy kérek-e autogrammot, felvilágosítottam, hogy fogalmam sincs, ki ő. Ezen természetesen nagyon meglepődött, de egyúttal meg is nyugodott és az este további részét együtt töltöttük. Elmesélte, miként alakult az élete azóta, amióta híres lett és én is beszámoltam neki az unalmas napjaimról. Közben Sebastian visszatért, de engem már nem érdekelt.  Georggal leléceltünk a buliról. Láttam rajta, hogy megkedvelt, így bátorkodtam elkérni a telefonszámát. Hatalmas mosoly kíséretében meg is adta és megígértem neki, hogy majd felhívom. Ezt másnap meg is tettem. Hívogattuk egymást, SMS-eket küldözgettünk és néha találkozgattunk. Sajnos erre ritkán került sor a sok próba és a fellépések miatt. Nem irigyeltem Georg életét. Sajnáltam őt, amiért ennyire ki van téve a médiának és egyúttal magamat is sajnálni kezdtem, mert félő volt, hogy valami paparazzi lekap minket. Aztán egy másik házibulit követő hajnalon mellette ébredtem fel. Ahogy ránéztem, egyből tudtam, hogy mit érzek iránta. Vettem a bátorságot és még aznap délután elmondtam neki, hogy szeretem. Bevallotta, hogy ő sem utasítana vissza engem, így járni kezdtünk.
Mi - lányok - ámulattal hallgattuk Helga beszámolóját és miután fejbólintással jelezte, hogy végzett, meg sem tudtunk szólalni.
- És, most ti meséljetek - mondta és ránk szegezte a tekintetét.
Mindannyian elmeséltük, hogyan ismerkedtünk meg a fiúkkal. Helga érdeklődve hallgatott minden történetet. A legjobban Linda  sztorija érdekelte, mivel teljességgel hihetetlennek tartotta, hogy két embert egy harmadik személy hozzon össze.
- Ez igazából fordítva igaz - szóltam közbe, amikor Helga szóvátette ezt. - Linda hozott össze engem Billel. Tom már csak ráadás volt.
- De milyen jó ráadás - vigyorgott sugárzó arccal Linda.
Ezen mindenki nevetni kezdett.  A nevetés hangjára a fiúk bekukucskáltak az ajtón, hogy megtudják, mi az oka a vidámságnak. Helga felállt a kanapéról, berángatta a srácokat és ezután már közösen folyt tovább a társalgás.
- Elmeséltem nekik a randiainkat - vigyorgott Helga, mikor Georg helyet foglalt mellette.
- Remek - morogta a basszeros - szórakoztató volt, mi?
- Aha - felelt Linda - nem is tudtuk, hogy ilyen gáláns is tudsz lenni.
- Na, te csak maradj csendben - vigyorodott el Georg - hiszen kinek is köszönhetjük, hogy Tomunk ennyire megváltozott?
Helga érdeklődve felemelte a fejét, mire az  idősebbik Kaulitz-iker elmosolyodott.
- Csak lazán megkérdeztem Lindát, hogy akar-e a barátnőm lenni - mondta Tom, miközben megsimogatta Linda arcát. Ilyen kedves gesztust eddig még nem is nagyon láttam tőle, de gondoltam, hogy képes ilyesmire is, különben Linda már egész biztosan nem lenne vele.
- Nálunk ez máshogy zajlott - emelte fel a hangját Annie.
Mindenki érdeklődve felé fordult, holott a nagy többség már ismerte a sztorit. Annie körbenézett, majd fennhangon mesélni kezdett.
- Az egész  két éve történt. Igen, hihetetlen - tette hozzá, mert Helga hatalmas szemeket meresztett - Gustav és én már  két éve együtt vagyunk.
- Így igaz - erősítette meg Gustav.
- Folytathatnám? - kérte ki magának Annie és belefogott a történet további részleteinek elmesélésébe. - Tizenhat voltam, tehát anyáék nem voltak  túlzottan elragadtatva, hogy már járok valakivel. Ráadásul pont egy olyan valakivel, akit körülvesznek a rajongók, sikoltoznak, ha meglátják, valamint rengeteget utazik. A túl nagy korkülönbséget sem díjazták igazán, hiszen Gustav akkor már tizenkilenc volt. Végül az én akaratom győzött és megbarátkoztak a ténnyel, de láttam rajtuk, hogy nem sok időt jósolnak nekünk. Várták, mikor ér véget ez a nagy szerelem, de még most is várhatják akár a végtelenségig, mert ennek sosem lesz vége.
Ezzel a lezáró mondattal befejezettnek nyilvánította a mondandóját. Gustav rámosolygott és megfogta a kezét.
Miután mindenki előadta a saját történetét, úgy döntöttünk, hogy ideje hazamenni. Természetesen engem Bill szállított, de nem haza, hanem a Kaulitz-házba.
- Gondoltam, hogy együtt akarsz még maradni Lindával - mondta egyszerűen, amikor látta, hogy érdeklődve nézek rá, hogy megtudjam, miért haladunk el egyenesen a házunk előtt. Persze, hiszen ez logikus volt, jobb ötlete nem is támadhatott volna.  Vidáman néztem, ahogy feltűnnek az ismerős utcák és az első loitsche-i házak. Igaz, mostanában ez a látvány mindennapos volt számomra, de úgy, hogy  az egyik legkedvesebb helyemen most Linda is velem lesz, méginkább vártam, hogy beforduljunk a Kaulitz-ház kapubejáróján. Most vettem csak észre, hogy Tom előttünk halad a fehér Audival és Linda épp kifelé integet az ablakon. Gyorsan visszaintettem neki. Láttam, ahogy Tom hátrafordul és a bal keze középső ujját Bill felé mutatja, aki hasonló gesztussal válaszolt. Linda még mindig kifelé hajolt, a barna copfját a szél ide-oda dobálta az arca körül. Kiabált valamit, de Bill hiába húzta le az ablakot, nem értettem, annyira hangosan szólt a zene  Tom kocsijában. Aztán Linda hirtelen eltűnt az ablakból. Láttam, hogy Tom keze volt a dologban - ezúttal szó szerint - hiszen ő rántotta vissza a lányt, hogy nyugton maradjon és ne verje fel az egész főutcát.
A két autó ugyanakkor ért oda a házhoz. Sajnos azonban egyszerre nem tudtunk felmenni, így kisebb harc alakult ki az elsőségért, amit végül Tom nyert meg. Még le sem állította a motort, Linda már kiugrott az autóból és ujjongva mesélte, hogy fantasztikus  azAudiban  utazni.
- Tudom, hogy már tavaly is megvolt ez a kocsi, de engem mégis mindig a Caddyvel hurcolt - ráncolta össze a szemöldökét Linda és kicsit rosszallóan nézett Tomra.
- Tényleg, hol a Cadillac? - kérdeztem.
- Nem adtam el, ne félj - vigyorgott Tom és a hatalmas garázs felé mutatott. - Gordon jár most vele.
Elnevettem magam, mert elképzeltem, ahogy Gordon Trümper leparkol a Caddyvel a Rocksuli előtt. Miután abbahagytam a nevetést, Billel, Lindával és Tommal együtt elindultunk a bejárati lépcsősor felé. Mikor beléptünk az ajtón, nagy meglepetés fogadott minket - illetve engem. Az étkezőben az asztal egyik végén a szőke Andreas ült. Andreas az ikrek legjobb barátja volt,  én viszont nem ápoltam vele túl jó viszonyt - Andreas úgy gondolta, hogy aki képes elhagyni a szerelmét egy ostoba zsarolás miatt, az nem érdemli meg, hogy visszafogadják. Egy ideig osztottam a véleményét, de végül Bill megálljt parancsolt neki, így nem firtatta tovább ezt a témát. Szerencsére nem sokat találkoztam vele, hiszen ő nem  látogatta a fiúk próbáit, így csak  esténként   jártak együtt bulizni. Andreas végignézett a társaságon, majd fennhangon az ikrekhez szólt, mintha nem venné figyelembe, hogy mások is vannak a helyiségben.
- Bill, Tom, van kedvetek ma este eljönni Berlinbe? Nagy buli lesz.
Bill és Tom összenéztek, Andreas pedig várt, de biztosra vettem, hogy tudta, mi is jár a két barátja fejében.
- Én nem megyek - jelentette ki Tom. - Mennék, ha Linda nem nálunk lakna, de mivel itt van, így ezúttal nem élek a lehetőséggel.
Linda büszkén elmosolyodott és átkarolta Tom derekát. Andreas csillogó szemeivel rámeredt és finoman elmosolyodott. A vak is láthatta, hogy borzasztóan tetszik neki Tom barátnője.
- Értem - mondta, tekintetét még mindig Lindán tartva. - Nos, igen, ezt a csinos hölgyet kár lenne egyedül hagyni.
Tom nagyon halkan morgott valamit. Látszott rajta, hogy kezd dühössé és féltékennyé válni.
- Nyugi, Tom - suttogta Bill a testvérének úgy, hogy Andreas ne hallhassa a szavait.
- Beszélhetnék a hölgyekkel? - kérdezte Andreas vontatott hangstílusban. - Ígérem, nem leszek udvariatlan.
A fiúk vonakodva bár, de bólintottak és elhagyták az étkezőt. Linda és én leültünk a szőke sráccal szemben lévő két székre és vártuk, hogy mondjon valamit. Sokáig csak nézte Lindát, majd ugyanolyan lassan és vontatottan, mint ahogy az előbb kérdezett, beszélni kezdett.
- Tudjátok, hogy nem állok az utatokba - kezdte. - De hagyjátok már élni őket!
Linda és én összenéztünk. Először nem értettük, mit akart ezzel mondani, de aztán rájöttünk és Linda már nyitotta is a száját, hogy választ adjon.
- Hogy mi hagyjuk élni őket? Szerinted mi nem engedjük nekik, hogy elmenjenek? Nézd, Andreas. Én nem ismerlek, te se ismersz engem, szóval rólam ne nagyon alkoss véleményt. Tudod, nem vagyok itt túl sokat, mivel elég messze lakom innen. Szerinted lenne egyáltalán lehetőségem arra, hogy megakadályozzam Tomot a bulizásban? Felőlem oda megy, ahova akar!
- Már látom, mit szeret benned annyira Tom - húzta a száját egy félmosolyra Andreas. - Van benned tűz, az biztos.
Linda hirtelen felpattant. Feltett szándéka volt, hogy lekever egyet Andreasnak. Még időben sikerült visszafognom és  leültetnem a székre, mielőtt a lány teret engedhetett volna az indulatainak. Andreas csak nevetett.
- Egyedül is elintéztem volna - mondta fagyosan, nekem címezve a mondandóját.
- Arra se vagy méltó, hogy hozzáérj -  vetettem oda Andreasnak, aki erre csak meglebbentette szőke, emós jellegű loboncát. Nem volt több mondanivalóm a srác számára, így felálltam, hogy távozzak. Linda ugyanígy tett.
- Csak beszélgetni akarok! - kiáltott utánunk Andreas.
- Tartsd meg magadnak az ostoba véleményeidet! - kiáltott vissza Linda és becsapta az étkező ajtaját, magára hagyva Andreast.
- Tom, Bill, tűntessétek el innen! - szaladt föl a lépcsőn, dühösen csapkodva maga előtt a fenti vendégszobák ajtajait.
Az ikrek pár másodperc múlva le is értek és egyenesen az étkezőbe mentek, ahol még mindig ott ült Andreas. Bezárták maguk mögött az ajtót, de mi  az ajtó előtt maradtunk, így hallhattuk, mi folyik odabent.
- A legjobb barátom vagy, Andreas - sziszegte Tom - de ha mégegyszer szekálni mered a csajomat, esküszöm, azt megemlegeted!
Linda felemelt hüvelykujjal jelezte, hogy teljes mértékben egyetért Tommal. Egymásra vigyorogtunk és tovább hallgatóztunk.
- Tom, a legjobb barátod vagyok. Hogy gondolhatsz rólam ilyesmit? - kérte ki magának Andreas, megjátszott sértődéssel a hangjában.
- Nem gondolok rólad semmit - mondta Tom. Hallottuk a közeledő lépteket, majd egy cipő nyikorgása magára vonta a figyelmünket. Linda rám nézett és a szemeiben ugyanazokat a kérdéseket olvashattam ki, amik az én fejemben is keringtek.
- Tom, hülye vagy? - hallottuk Bill nem túl finomkodó kérdését.  Tudatosodott bennem, hogy az ő cipői nyikorogtak, miközben igyekezett féken tartani az ikertestvérét.
- Elég volt - döntötte el Linda és kivágta az étkező ajtaját.
- Srácok, mi folyik itt? - hallottunk egy másik ismerős hangot is. Gordon a bejárati ajtóban állt és csodálkozó tekinteteket vetett mindenkire.
A szeme elé táruló látvány nem volt éppenséggel bizalomgerjesztő. Láthatta, ahogy Bill a két karjával fogja vissza Tomot, aki dühösen pillant Andreas felé, amin a szőke srác csak mosolyog.Láthatott engem és Lindát, ahogy kissé megszeppenve az ajtóban állunk és figyeljük, mi történik.
- Kérdeztem valamit - dörögte atyai szigorral gordon. - Mi folyik itt?
- Andreas kissé túllőtt a célon - mondtam egyszerűen, megtörve a beálló kínos csendet.
- Igaz ez, Andreas? - nézett rá Gordon villámló szemekkel.
- Lotte hazudna? - kelt a védelmemre Bill, ezúttal teljesen feleslegesen.
- Nem lőttem túl a célon - felelt higgadtan Andreas. - Csupán szerény véleményemet fejeztem ki Tom barátnőjének modorát illetően.
- Ne kritizáld... - kezdte Tom, de Bill még két lépést arrébb vonszolta a biztonság kedvéért, így nem tudta befejezni a mondatot.
- Mit mondott Andreas, Linda? - nézett Lindára Gordon. A tekintetében már nem volt harag.
- Hát... ostobaságokat - kezdte a barátnőm - hogy Lotte és én nem hagyjuk élni a srácokat. Andreas ma azért jött, hogy elhívja az ikreket Berlinbe bulizni. Tom viszont azt válaszolta, hogy... mivel itt lakom jelenleg, így nem él most ezzel a lehetőséggel. Erre Andreas megkérte őket, hogy hadd beszéljen velünk.
- És akkor nekünk esett - vettem át a szót - azt mondta, hogy korlátozzuk a srácokat. Linda válaszolt neki valamit, amire Andreas azt mondta, hogy Lindában van tűz és már érti, miért szereti őt Tom annyira. Linda nem hagyta magát és le akart keverni neki egyet, de még időben sikerült visszafognom...
 Miközben beszéltem, Tom kiszabadította magát Bill féken tartó karjai közül és lindához lépett, hogy a tenyerébe csapva gratuláljon neki.
- Jól van, Andreas - szólalt meg Bill higgadtan. - Rendben. Elmegyünk veled ma Berlinbe, csakhogy lásd, nekünk szerencsénk van a csajokkal.
Andreas mosolyogva bólintott. Rajta kívül mindenki hallotta Bill utolsó  mondatában a gúnyos élcelődést.
- Akkor én most távozom - emelkedett fel a székről fölényesen Andreas. Fejet hajtott és finoman ellépkedett az ajtó felé. Senki nem ment utána, hogy legalább az autójáig elkísérje.
- Lányok, nem lesz gond? - kérdezték óvatosan az ikrek, miután Andreas autójának zaja elhalkult.
- Dehogy - intett Linda. Az arcán furcsa mosoly táncolt - Csak van egy feltételünk.
Udvariasan bólintottam, bár nem tudtam, miféle feltételről  beszélt. A fiúk is meglepetten néztek körbe és néhány köhintés után végül Tom halkan megkérdezte.
- Mi lenne az?
- Mi választjuk ki a ruhátokat! - vigyorodott el Linda és már fel is szaladt a lépcsőn. Mi csak álltunk és néztünk utána. Tomból feltört a nevetés, miközben a barátnője után rohant, hogy megállítsa, mielőtt a lány az egész ruhásszekrény tartalmát a földre dobálná.
- Lehet? - kérdeztem reménykedve Billtől.
- Persze, hogy lehet - vigyorgott.
Nevetve szaladtam fel a lépcsőkön Bill szobájáig. Ő nem követett. Vesztére, teljes mértékben rám bízta, mit választok ki neki az esti bulira.
A szemben lévő szobából kihallatszott, ahogy Tom és Linda éppen élesen vitáznak arról, hogy Tom a   piros vagy a fekete pólót vegye-e fel.
- Én a pirosra szavazok! - kiáltottam, hogy végre lenyugodjanak.
- Ez az, én nyertem! - kiáltotta vissza örömittasan Linda.
- Lányok - morogta Tom és csalódott képet vágva kivonult a szobájából.
- Bill lent van - tájékoztattam, mikor elhaladt előttem.
Miután lesétált a lépcsőn, én Bill ruhásszekrénye felé pillantottam. Még nem volt alkalmam belenézni, így érthető okokból kíváncsiság fogott el. Elvégre mégiscsak egy tinisztár szekrényében kutathatok. Felnevettem, miközben kinyitottam a szekrényajtókat és körbenéztem valami ruha után. Tudtam, hogy Bill egyedül is képes lenne kiválasztani, mit akar felvenni arra a bulira, de jólesett elképzelni, milyen arcot vág majd, ha meglátja, mikre gondoltam én. Elővettem a legmerészebb fantáziámat és  valami eszméletlen ruhakollekciót állítottam össze szegénynek.
- Na? - jött át Linda, miután  befejezettnek nyilvánította a saját feladatát.
- Ezt figyeld - vihogtam és kitettem a lány elé a kiválasztott ruhadarabokat.
- Te mit akarsz szegény sráccal? - nevetett ő is, mikor meglátta a ruhákat.
Bill számára  a tavalyi európai turnén viselt UFO-göncét vettem elő. Megkerestem hozzá a bakancsokat, sőt, megtaláltam az egyik világító, drótos izét is, amit a koncerteken viselt.
- Szerintem tuti partyarc lenne - mondtam  és egy napszemüveget is a ruhakupac tetejére dobtam.
- Azt azért kétlem - hangzott fel Bill udvarias közbeszólása. - Pocsék ezeket viselni. Ennyire ki akarsz cseszni velem?
- Csak egy egészen kicsit - vontam vállat és felemeltem a világító drótos bigyót - de ez azért nem semmi. Hogyhogy megtartottad?
Bill vállat vont. Szerintem már nem emlékezett, miért maradt nála a turnécucc.
- Ha nem, hát nem - sóhajtottam megjátszott sértődöttséggel és visszapakoltam a Humanoid Tour kellékeit. - Szerintem egyedül is megy a ruhaválasztás!
Ezután Linda és én is magára hagytuk Billt, hogy át tudjon öltözni. Tom már a nappaliban várt minket. Linda elégedetten nyugtázta, hogy mégiscsak felvette a piros pólót.
Hamarosan Bill is megérkezett. Szürke farmert, fekete pólót és bőrdzsekit viselt.Szemei nem voltak kifestve, egyetlen nyaklánc vagy karkötő sem  díszelgett a nyakán illetve a csuklóin. Egyszerű srácnak tűnt, aki egy jó estét akar csapni a barátaival. Sürgetett, hogy búcsúzzak el Lindától és a családtól, mert még haza is kell vinnie, és csak utána indulhatnak el Tommal. A búcsút rövidre zártam, elvégre úgyis találkozom még mindenkivel. Bill a szokásosnál gyorsabban vezetett, így elég hamar odaértünk a házunk elé. Láttam rajta, hogy fel van pörögve. Imádott bulizni, és már olyan régen nem volt lehetősége erre. Nem is kértem, hogy maradjon, így amint kiszálltam az autóból,  el is hajtott.
Elég későre járt már az idő, de Sofie néniék nem tették szóvá, hogy ilyenkor érkeztem haza. Nagyon jól tudták, hogy hol kell keresni engem. Felmentem a szobámba és végigdőltem az ágyon. Ez a hónap fantasztikus lesz, hiszen Linda is itt van és mindenki boldog. Ennél többre nincs is szükségem.
A fiúk másnap részletes beszámolót adtak a Berlinben történtekről. Kiderült, hogy Andreas olyannyira berúgott, hogy szétkürtölte, mennyire szereti Lindát. Tom ezúttal nem akarta megverni, mivel látta rajta, hogy képtelen lenne  védekezni, Tom pedig az egyenlő esélyek híve, így inkább békén hagyta Andreast.
Az augusztus végének közeledte ismét nagy boldogságot, de ugyanakkor hatalmas fejtörést is okozott nekem. Tizennyolc leszek, ami öröm volt ugyan, de furdalt a kíváncsiság, hogy mit is kapok a jeles esemény megünnepléseként. Kibírtam, hogy ne leskelődjek a nagynénémék ajándéka után, sőt, Billtől sem kérdezgettem félpercenként, hogy mit kapok tőle a születésnapomra. Igazság szerint nem szerettem volna, ha bármit is vesz, de meg sem próbáltam lebeszélni, akármilyen ötlete is támadt, hiszen teljesen felesleges lett volna. Belőle csak nagy nehezen lehetett bármit is kiszedni, de úgy döntöttem, inkább nem is próbálkozom, pedig biztos voltam a sikeremben. Azt gondoltam, jobb, ha meglepetés lesz, mivel ha mégis elszólja magát, nagyon letörtté válna és ezt egy cseppet sem akartam.  Annyira tudtam, hogy készül valamire és nem kérdezhettem rá. Linda sem mondott semmit. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy ő sem tudta, mi lesz a nagy meglepetés. Bill nagy valószínűséggel még Tomot sem avatta be, hiszen ha Tom megtudja, egész biztosan elmondja Lindának, így előttem sem maradt volna titok. Viszont az is lehet, hogy Tom megtanult lakatot tenni a szájára - habár ebben kételkedtem. Fejtörést okozott még az is, hogy én mivel lepjem meg az ikreket a szülinapjuk alkalmával. Tavaly még nem kellett ezen gondolkodnom, pedig már akkor is ismertem Billt - igaz, csak látásból.
A napok gyorsan rohantak el egymás után. Úgy sajnáltam, hogy hamarosan vége lesz a nyárnak és Lindának vissza kell utaznia a családjához és akkor kevesebbet találkozunk majd. Tom felvetette, hogy talán Linda végleg Loitschébe költözhetne, de ezt Linda elvből elutasította, bár az arcán láttam, hogy cseppet sem lenne ellenére a dolog. Simone is próbálta meggyőzni, hogy milyen jó lenne, ha maradna.  Linda ilyenkor megszeppenve mosolygott, de nem felelt.
22-én este a telefonom váratlanul csörögni kezdett. Felvettem és nagy meglepetésemre apa hangja szólított meg.
- Te vagy az, Lotte? - kérdezte.
- Én - feleltem letörten.
- Csak boldog születésnapot szeretnék kívánni neked - közölte apa. - Tudom, hogy holnap lesz, de mindenképp én akartam az első lenni. Tizennyolc leszel! Ez nem semmi, kicsim. Az ajándékodat már elküldtem, remélem, hamarosan oda is ér.
- Köszönöm - mondtam meglepetten. Nem hittem volna, hogy a májusban történtek után egyáltalán még hajlandó kiejteni a nevemet a száján, sőt pénzt áldozni a születésnapi ajándékomra.
Apa sietve elköszönt és letette a telefont. Meglepetten álltam a szoba közepén és a telefonra meredtem. Pár óra múlva valóban tizennyolc leszek. Kötelezettségektől és korlátozásoktól mentes, teljesen önálló felnőtt nő válik belőlem. Linda már tudja, milyen érzés ez és Annie is, aki két nappal ezelőtt ünnepelte a születésnapját. Nem volt nagy parti, valamiért úgy sejtettem, hogy a srácok az összes szülinapot egyben szeretnék megünnepelni a szeptember elsején tartandó bulin. Persze Annie tudja már, mit kapott Gustavtól. Azt kell mondjam, igencsak meglepődtem, mikor a srác a lány kezébe nyomott egy lakáskulcsnak tűnő fémtárgyat, amiről később kiderült, hogy egy kis apartmanhoz tartozik.
Lefeküdtem és csakhamar el is aludtam. Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki össze-vissza ölelget és puszilgat. Mikor éreztem, hogy annak a valakinek meglepően hosszú haja van, egyből tudtam, hogy az én drága nővérem igyekszik rábírni arra, hogy végre magamhoz térjek.
- Florence - motyogtam álmosan, amitől Florence-nek csak még jobb kedve lett.
- Lotte! Tizennyolc vagy! Boldog szülinapot!
Felrángatott, hogy újra meg tudjon ölelni.
- Johannes is itt van? - kérdeztem álmosan.
-Persze! - nevetett. - De a partin is ott leszünk ám! Mi is kaptunk meghívót. Bill gondoskodott még erről is. És ugye tudod, mit jelent, hogy ma van a szülinapod?
Értetlenül néztem rá, majd a nevetésétől kissé magamhoz tértem.
- Kölnbe költöztél! - harsogtam.
Florence nem válaszolt, csak mosolyogva kihátrált a szobából. Ránéztem az órára, ami reggel hét órát mutatott. Úgy gondoltam, még alhatok egy kicsit, így megpróbáltam ismét álomba merülni. Már majdnem elaludtam, amikor újabb zavaró tényező vert fel álmomból. Nem volt kellemetlen, de megtörte azt a csöndet, amiben olyan jól el tudtam volna aludni. Bill hangját hallottam. A Happy Birthday-t énekelte nekem lágy, tiszta hangján. Gyönyörűség volt hallgatni. Már teljesen felébredtem, de még úgy tettem, mintha mélyen aludnék, hogy tovább hallhassam a dalt.  Végül Bill megunta az éneklést és finoman rázogatni kezdett.
- Tudom, hogy fent vagy, angyal  -  mondta és puszit nyomott az arcomra. A puszit mégegy követte, majd mégegy, egészen addig, amíg végül ki nem nyitottam a szemem és fel nem néztem a nevető arcára.
- A  fruskából nő lett - mosolygott, miközben kiemelt a takarók közül.
- Na igen - mondtam és a bal alkarján végighúzódó „Freiheit89” feliratú tetoválásra pillantottam, amit tizennyolc éves en csináltatott magának jelezve ezzel, hogy nagykorú. Talán nekem is csináltatni kéne valami hasonlót?
- Eszedbe ne jusson - jegyezte meg, amikor észrevette, hogy a tetoválást nézem. - Nem járulok hozzá, hogy összefirkáltasd magad.
Nevetve bólintottam, mert én sem gondoltam komolyan, hogy fájdalmas tűszúrásokat szenvedek végig, hogy a végén valami minta  rajzolódjon ki a bőrömre, amit később soha nem lehet eltűntetni.
- Öltözz fel, aztán megmutatom az ajándékodat - mondta Bill és  egyedül hagyott.
Gyorsan magamra kaptam valamit, mert nagyon kíváncsi voltam, mit kapok és minél előbb látni akartam. Leszáguldottam a lépcsőn és megálltam a konyha ajtaja előtt, ahol a rokonaim és a barátaim már vártak rám.
- Boldog születésnapot! - skandálták egyszerre.
- Ki ajándéka lesz az első? - kérdezte Florence.
- Szerintem ne az enyém - mondta egyből Bill. - Az elvonná a figyelmét a többi ajándékról.
- Akkor a miénk! - lelkendezett Florence és hozzám szökdécselt. Johannes kissé lemaradva követte, néhányszor neki is ment pár széknek - biztosra vettem, hogy még félig alszik. A nővérem kis, aranypapírba csomagolt dobozt tartott a kezében.
- Ezt tőlem és  Johannestől kapod  - mosolygott és a kezembe nyomta a csomagot. - Nem koncertjegy - tette hozzá, a tavalyi születésnapi ajándékomra célozva, ami egy Tokio Hotel koncertre szóló jegy volt.
Kíváncsian  nyitottam ki az ajándékot. A dobozból egy aranynyaklánc került elő, egy szív alakú medállal, amiben egy kép is látható volt rólam és Billről. A kép még a Sabinéék esküvőjén készült tavaly novemberben. A képkeret oldalába a BK és az LK monogrammokat vésték.
- Florence... ez... -  hápogtam meghatottan.
- Tudom, tudom - legyintett és elvette a nyakláncot, hogy a nyakamra csatolhassa.
- Most jön a miénk - szólalt meg Santiago, akit eddig észre sem vettem.
- Ti is itt vagytok? - kérdeztem meglepetten.
- Hogyne lennénk - méltatlankodott Sabine. - Ralph keresztanyja vagy!
Odaléptem Sabinéhez és  átvettem tőle az ölében üldögélő Ralphot.
- Te vagy ám a legnagyobb ajándék - gügyögtem a keresztfiamnak, aki nagyokat nevetett ezen.
- Add oda keresztanyunak az ajándékot - szólt Santiago. Ralph ugyan még csak pár hónapos volt, de rendkívül értelmesnek bizonyult. Apró kezeit felém nyújtotta és a bennük  tartott ajándékdobozt a kezembe ejtette.
Átadtam Billnek Ralphot arra az időre, amíg  kibontottam a csomagot. A csomagolópapír belsején felismertem Sabine gyöngybetűit. A szöveg Ralph helyett volt megírva, de kedves gesztusnak találtam.
...
Keresztanyunak Ralphtól. Boldog születésnapot!
...
- Köszönöm - mosolyodtam el, miután végigolvastam a mondatokat. Finoman lefejtettem a csomagolást az  ajándékdobozról, majd kinyitottam, hogy meglessem a tartalmát. A doboz egy aranykarkötőt rejtett, amit Sabine gyorsan fel is csatolt a csuklómra.
- Mi jövünk - szólalt meg Gustav. - Annie-vel ketten közösen választottuk ki a tökéletes ajándékot számodra.
- Választottam - helyesbített Annie - te csak kifizetted.
Ezen mindenki jót nevetett, miközben Annie átnyújtotta nekem a dobozt, ami az ajándékomat rejtette. Éppen csak belenéztem, tudtam, hogy mi van benne. Annie már régen kinézett nekem egy báli ruhát, de eddig nem voltalkalma, hogy   rábeszélje Billt a vásárlásra. A lány azzal érvelt, hogy év végén érettségi bál lesz, és valamiben el kell mennem, nem mehetek akármilyen régi rongyban. Mindigg mondta, hogy szeretné rajtam látni azt a ruhát, de énhevesen  elleneztem minden próbálkozását, hogy  előadja Billnek a nézeteit. . A szülinapom azonban jó lehetőséget adott erre, igaz, Gustav pénztárcája biztosan megbánta a gaztettet. A ruha aranyszínű volt és úgy csillogott, mintha valódi aranyból készült volna.
- Köszönöm - mosolyogtam a barátaimra és félretettem a dobozt, amit Bill azonnal kíváncsian méregetni kezdett. Átadta Ralphot Florence-nek és felemelte  a csomagot, hogy megnézhesse a tartalmát.
- Mi következünk - hangzott Georg vidáman csengő mély hangja és megfogta Helga kezét, hogy közelebb kerüljenek hozzám. A basszeros srác kezében  középméretű csomag bújt meg, amit a tenyerembe ejtett és vigyorogva várta, hogy lefejtsem a dobozról a csomagolást.
- Nem túl kellemes emlék köt hozzá - magyarázta Helga, mikor az utolsó szalagot is félrehajítottam - de az egész Georg ötlete volt.
- Viccelsz? - ámuldoztam, miután kiemeltem a dobozból az ajándékot.  A régi fényképezőmet tartottam a kezemben, amit akkor ejtettem el, mikor jópár hónapja eltévedtem a berlini erdőben.
- Miután elhoztak az erdőből, elmentem oda, mert volt egy kis szabadidőm   - magyarázta Georg - és megtaláltam a sárban. Darabokra volt törve. Igaz, kicsit át kellett alakítani és ki kellett cserélni benne pár alkatrészt, de működőképes és...
- Georg, köszönöm! - hálálkodtam és visszatettem a fényképezőt a dobozba, majd átöleltem Georgot és Helgát. Georg feje fölött láttam, hogy Bill az újabb ajándékot is szemügyre veszi.
- Muszáj minden ajándékot megnézned? - méltatlankodott Florence.
Bill nem válaszolt, csak arrébb húzta a dobozt, hogy az ne legyen útban.
- Most már végre mi is átadhatjuk az ajándékunkat - vigyorgott Linda és előrelépett.
Tom is követte, és együtt adták át az ajándékdobozt. Már előre féltem, mit is találok majd benne. Elvégre ma már báli ruhától kezdve  rég nem látott fényképezőig mindenféle ajándékot kaptam.
- Annie-vel kellett konzultálnunk az ajándékot illetően - magyarázta Linda.
Óvatosan felnyitottam a doboz tetejét, hogy lássam, mi az ajándék. A dobozból többféle dolog is előkerült. Az egyik ajándék számomra is ismerős volt. Linda naplójának pontos másolatát tartottam a kezemben. Még a borító színe és kötése is megegyezett az eredetivel.  Belelapoztam és láttam, hogy Linda az egészet átírta német nyelvre, hogy el tudjam olvasni.
- Az eredeti azért még nálam van, ha esetleg szükség lesz rá - jegyezte meg, miközben a naplót forgattam a kezemben.
Nem is olyan régen Linda naplója is kulcsszerepet játszott abban, hogy végül vettem a bátorságot és elmentem Billékhez, hogy elmagyarázzak minden félreértést. Ennek az eredménye természetesen a békülés lett. Ez volt a legszemélyesebb ajándék. A többire rá sem néztem, pedig a doboz  rejtett még néhány apróságot. Tom azonban méltatlankodni kezdett, így végül előszedtem a dobozból egy pár magas sarkú cipőt, ami kifejezetten a báli ruhához lett választva - gondolom, emiatt kellett konzultálni Annie-vel - , valamint egy CD-t, amire nem volt ráírva semmi. Tom mosolygott, amikor a kezembe vettem. Nem kérdeztem rá, hogy mi ez, de nagyon kíváncsi voltam.
- Majd meghallgatod - mondta Tom mosolyogva és hátrébb húzódott, hogy Bill előreléphessen.
- Az  enyém maradt  majdnem a  legvégére - kezdte a beszédet. - Igazság szerint nemcsak az én ajándékom. Ez egy kicsit mindenki ajándéka számodra, beleértve az itt megjelenteket és a szüleimet is. És igen, Tom Kaulitz megtanult titkot tartani - tette hozzá büszke mosollyal. Tom elvigyorodott és szerényen bólogatni kezdett.
- A ruhánál is nagyobb jön? - kérdeztem nagyon halkan. Florence, aki mellettem állt, meghallotta és azon igyekezett, hogy  féken  tartsa a nevetőgörcsét.
Bill finoman elmosolyodott. Kézen fogott és az udvar felé vezetett. Nem kérte kifejezetten, de becsuktam a szemem, hogy igazán nagy legyen a meglepetés.
- Oké, Lotte - szólalt meg pár lépés után. - Látom, becsuktad a szemed. Most már kinyithatod.
A vakító napsütésben először nem láttam semmit. Aztán észrevettem, hogy a napfény megcsillan valamin... Az udvar közepén egy tűzpiros Mercedes parkolt.
- Mi ez? Te jó ég! - hangzott az első reakcióm. Úgy néztem Billre, mintha egy elmebeteget látnék magam előtt. Ő azonban csak nevetett.
- Megmondtam. A  kis fruskából felnőtt nő lett - mondta és a kezembe csúsztatta a kulcsot.
- És pontosan ehhez kapcsolódik a mi ajándékunk is - lépett elő a mosolygós Sofie néni, kezében egy könyvvel. - Hiszen ezt az autót vezetni is kell ám!
- Micsoda? Mármint... hogy én? - rémüldöztem.
- Ki más? - hahotázott Rodolpho bácsi. - Az ajándékod pedig az, hogy kifizettük neked a vezetési leckéidet. Már csak rajtad áll, hogy beülhess ebbe a csodajárgányba és oda száguldj vele, ahova szeretnél.
- Hát... én... vagyis... köszönöm... mindenkinek - mondtam és megöleltem az első embert, akivel szembetalálkoztam. Mint kiderült, Georg volt az. Bordaropogtató ölelésben részesített, majd elengedett, hogy valaki más vegyen kézbe. Miután mindenki kellőképpen szétmorzsolta a még épen maradt csontjaimat, visszasétáltunk a házba és nekiláttunk, hogy elfogyasszuk a születésnapi tortámat.
A következő pár napban a barátnőim rendszeresen átjöttek, hogy megcsodálják az autómat. Az egyik ilyen alkalommal Annie megkérdezte, hogy elviheti-e egy körre. Meglepődtem, mert nem tudtam, hogy van már jogosítványa, de azért a kezébe dobtam a kulcsot. Linda és én is beültünk az autóba, hogy mi se maradjunk ki a jóból.
- Fantasztikus vezetni - állapította meg Annie, miután visszatértünk az autós városnézésből. - Könnyű irányítani. Az autó teljesen azt csinálja, amit te akarsz.
Az én gondolataimat még mindig lefoglalta az a tény, hogy meg kell tanulnom vezetni. Pont nekem! Én, aki egyetlen mozdulattal is képes vagyok tömegbalesetet okozni. Nem foglalkozhattam azonban most ezzel, mert valami sokkal sürgetőbb problémám is akadt.
Közeledett a szeptember és még mindig nem tudtam, mit adjak Billnek a születésnapjára.  Láttam Lindán, hogy ő is hasonló gondokkal küzd, így a születésnapom után pontosan egy héttel, mikor a Kaulitz-házban voltam és Lindával épp az egyik szobában filmet néztünk, úgy gondoltam, beszélek vele erről. Azonban Linda sem tudott nekem tanácsot adni, most pont ugyanolyan  bizonytalannak tűnt, mint én.  Annyiban megállapodtunk, hogy valami kézzel készített dolgot kéne adni, de hogy mit,  azt nem sikerült eldöntenünk. Aznap este apa elkésett ajándékát is megkaptam, ami egy laptop volt. Nem kellett volna ilyesmit vennie, hiszen nem volt szükségem rá, de azért egészen jó kedvem lett, amikor megláttam a hatalmas dobozt a szobám közepén. Az új gép kipróbálásaként gyorsan  megnéztem az e-maileimet. Megrökönyödve vettem tudomásul, hogy Mike már vagy tíz születésnapi üdvözlő képeslapot küldött és én egyikre sem válaszoltam, így gyorsan levelet írtam neki, amiben beszámoltam arról, mi mindent is kaptam a születésnapomra. Tanácsot is kértem tőle, hogy szerinte mi lenne ideális ajándék Bill számára. Mike nem hagyott cserben, az ajándékötlete pedig különösen tetszett.
...
Szerintem adj valami személyeset. Rengeteg kép készült már rólatok. Csinálnod kéne egy fotóalbumot valódi és szerkesztett képekből. Ha majd ránéz, mindig te fogsz az eszébe jutni róla.
...
Igen, ez tökéletes! Remek ajándék! Gyorsan nekiláttam, hogy abból a rengeteg képből, ami Billről és rólam készült, kiválogassam a legjobbakat. 
Húsz  fotót találtam érdemesnek arra, hogy bekerüljön Bill ajándékába.  Ezután felhívtam Johannest, hogy nem tudna-e nekem valahonnan valami fotóalbumszerűséget szerezni. Johannes egyik ismerőse  - ahogy  egy hosszú vonatút során megtudtam - játékgyárban dolgozik, így ez nem lehetett akadály a számára. Délután vissza is hívott, hogy megtalálta a megfelelőt, ami még zenélni is képes.  Másnap kézhez is kaptam a könyvecskét. Kinyitottam és valóban  dallamok csendültek fel belőle. Nem a Happy Birthday-t, vagy más, átlagos születésnapi köszöntőt kezdte játszani,  hanem valami egészen különlegeset. Valamit, aminek Bill nagyon örülni fog, hiszen a saját dalát hallhatja majd.
- Hilf mir fliegen - suttogtam és bezártam a könyvet.
Johannes később elmondta, hogy a barátja egy szóra elkészítette, mivel a lánya is nagy Tokio Hotel rajongó, és reméli, hogy egy aláírást  el tudok majd intézni neki fizettség gyanánt. A szavamat adtam, hogy semmi akadálya. Az aláírást csakhamar sikerült is megszereznem, egyszerűen csak meg kellett kérnem a srácokat a délutáni próbán, hogy firkálják rá a nevüket egy papírlapra. Nem kérdezték, mire kell, én meg nem említettem, hogy egy rajongónak juttatom el.
Szeptember elsején izgatottan vártam az estét. Igaz, délután végig kellett ülnöm a suliban egy unalmas évnyitó ünnepséget, de szerencsére a rendezvényszervezők nem nyújtották hosszúra a műsort, így hamar eljöhettünk. Mikor hazaértem, meglepetésemre Annie-t a szobámban találtam. Éppen nagy igyekezettel válogatta a ruháimat, hogy miben is kellene elmennem a partira. Ő már készen állt. Fekete felsőt viselt, ami nagyon jól illett a szőke hajához, hozzá  vörös sortot és egy lapos sarkú, egyszerű fehér cipőt.
- Szuper lesz - vigyorgott és kivette azt a farmersortot a ruháim közül, amiben februárban  a hamburgi koncertre mentem. Megkereste hozzá azt a rózsaszín felsőt is, amit szintén akkor viseltem  és előszedte az egyik fekete övemet kiegészítőként.
- Én viszlek - jelentette ki, amikor elkészültem és lesétáltam a lépcsőn. Sofie néniék jó szórakozást kívántak, mi pedig kisétáltunk Annie kocsijáig.
- Az anyámé - mondta, mikor érdeklődve az autó felé pillantottam . - Nekem még nincs sajátom. A születésnapomra Gustav egy kis apartmannal lepett meg, nem pedig autóval.
- Hogy melyik a jobb, arról vitatkozhatnánk -  nevettem és kibámultam az ablakon.
Annie  annyira könnyeden tudott erről beszélni. Olyan természetesnek vette, hogy a barátja bármit megvehet neki, amit csak megkíván. Én már majdnem egy éve voltam együtt Billel - kisebb megszakításokkal ugyan  - de még mindig nem tudtam megszokni, hogy csak kérnem kell, és már teljesül is a kívánságom.
Annie-vel Loitsche felé hajtottunk, bár nem tudtam, miért. A buli egész biztos nem ott lesz.
- Most fölszedjük Lindát - mondta Annie és befordult a Bahnhof utcába. Linda nem a 19-es számot viselő Kaulitz-ház előtt, hanem jóval arrébb várt minket.
- Tomék már elmentek - tájékoztatott, miután bepattant az autóba. - Annie, a buli Magdeburgban lesz.
- Merrefelé? - fordult hátra a szőke lány.
- Tudod,  hol van a Leben und Liebe? - kérdezte Linda.
- Az a hely, ahol májusban is buliztunk? - kérdezett vissza Annie.
- Az - bólintott a másik lány.
- Persze - vigyorgott Annie. - Beethowen utca 5. Kiskoromban sokat jártam oda, mert a  nagymamámék voltak a tulajdonosok, csak az üzlet    csődbe ment, így el kellett adniuk.
Rövid utazás után megérkeztünk a keresett szórakozóhelyhez.  Bent már javában folyt a buli és megvolt a jó hangulat. Egy pillanatra láttam Florence sziluettjét, amint hatalmas körtáncot járt Johannessel és Gordonnal. Kiszálltunk az autóból, de Linda ekkor hatalmasat kiáltott.
- A fenébe, a szülinapi ajándék!
- Hol hagytad? - kérdeztem.
- nem tudom... itt kell lennie - mondta és visszaült az autóba.
Én nem hoztam el az ajándékot, hanem még tegnap délután elvittem a Kaulitz-házba és elrejtettem Bill szobájában. Reméltem, hogy már meg is találta.
- Megvan - szállt ki a kocsiból linda. - Azt hittem, eltűnt.
A kezében apró dobozt tartott. Nem tudtam, mi van benne, de nem kérdeztem rá. Elindultunk a szórakozóhely bejárata felé.  Helga vett minket észre először. Odajött hozzánk, köszönt nekünk, majd a többiek felé fordult.
- Megjötttek a csajok! - zengte mély hangján, mire mindenki nyomban elhallgatott és  ránk nézett.
Bill, Gustav és Tom azonnal felénk siettek, hogy megmutassák, hova is kell ülnünk.
Bill megszorította a kezemet és rám kacsintott. Tudtam, hogy megtalálta az ajándékomat.
- Te mindig meg tudsz lepni, angyal  - állapította meg. - A  vers, amit tavaly karácsonyra írtál, most pedig ez... Kezdhetsz gondolkodni, mit készítesz idén karácsonykor.
- Adhatnál pár ötletet - mondtam, miközben helyet foglaltam Florence mellett.
Bill elmosolyodott és elsétált, hogy köszöntse az újabb vendégeket.
- Az egész család itt van - újságolta Florence. - Tök jó, hogy Bill minket is meghívott!
- Nagyszerű - morogtam keserűen. Nem volt túl nagy kedvem találkozni az összes nagynénivel és nagybácsival, legfőképpen pedig az ikrek apjával nem. Őt nem ismertem személyesen, de nagyon tartottam tőle.
- Lotte, kérlek,gyer e egy pillanatra - szólított meg Bill és kézen fogott. - Szeretnélek bemutatni apának.
Mintha csak olvasott volna a gondolataimban... Florence biztatólag rácsapott a vállamra és kilökdösött az asztaltól. Bill látta rajtam, hogy enyhén szólva ideges vagyok. Megnyugtatóan mosolygott, de most ez nem segített.
- Ne félj már - nevetett. - Nem harapja le a fejedet. Tudja, ki vagy. Amikor júliusban ott voltunk egy hetet, csak rólad meséltem neki.  Különben is, már régen tud mindent.
Szembetalálkoztunk Tommal és Lindával. Úgy tűnt, Tom is most készül bemutatni a barátnőjét az apjának. Linda arca is feszültséget tükrözött, akárcsak az enyém. A tömeg morajában tisztán lehetett hallani Simone ismerős, kedves csengésű hangját. Beszélt valakihez, majd picit felemelte a hangját, hogy biztosan hallja, akinek címezte a szavait.
- Jörg, ott jönnek a fiúk.
Egy magas, szőkésbarna hajú férfi felénk nézett. Öltönyt és nyakkendőt viselt, fölényes eleganciával méregetett mindenkit, legfőképpen Gordont, aki farmerban és pólóban mászkált az emberek között, süteményestálcákat és ásványvizes kartonokat cipelve magával. Jörg gúnyosan mosolygott, mikor végigmérte őt.
- Szia apa - köszöntek az ikrek. - Be szeretnénk mutatni neked a barátnőinket, Lindát és Lottét.
Jörg gyorsan kezet fogott velünk és megemlítette, hogy már hallott rólunk. Tekintetével azonban még mindig Gordont követte. Szó, ami szó, én sokkal jobban  szimpatizáltam az ikrek mostohaapjával, igaz, őt régebb óta ismertem. Ez egy parti volt, nem pedig valami elegáns estély. Nem értettem, Jörg miért öltözött ki annyira.
- Meg se fésülködött rendesen - morogta magának, Gordon kissé bozontos fürtjeire pillantva.
Az ikrek úgy gondolták, jobb lesz, ha eltávolítanak minket az apjuk közeléből, így gyorsan arrébb álltunk. Jörg most Gordon és Simone között járatta a tekintetét.
- Apa féltékeny - magyarázta Tom. - Vissza akarja kapni anyát és nem fogadja el, hogy anya már régen túllépett rajta. Ezt képtelen megérteni... Miután elváltak,  ő is újraházasodott, de az a házassága is zátonyra futott, mert nem volt türelmes, nem tudta fékezni az indulatait. Ritkán találkoznak Gordonnal, de ha mégis összehozza őket a sors, apa mindig a hibákat keresi benne. Állandóan kritizálja és megjegyzéseket tesz rá.  Pedig Gordon jófej! Ezt ma el is mondjuk neki a köszöntőnkben, amit a vacsora előtt kell tartanunk.
Az ikrek visszakísértek minket a helyünkre. Nézegettem az ismeretlen családtagokat, mígnem egy új vendégre lettem figyelmes. Bill az ajtóhoz sietett és kézfogással üdvözölte az érkezőt. Felálltam, hogy jobban lássam, ki az. A lélegzetem is elakadt.
- Mike - suttogtam Florence-nek.
Elsétáltam az asztalok között, hogy üdvözöljem Mike-ot.
- Mike... te... hogy nézel ki? - kérdeztem meglepetten, amikor közelebb értem hozzá. Bill diadalmasan nevetett és Tom felé kacsintgatott, aki épp nem látta ezt, mivel Lindával volt elfoglalva.
Mike most nem annyira hasonlított Billre, bár nekem nem sikerült elvonatkoztatnom a második Bill kifejezés jelentésétől.  . Külsejét tekintve teljesen olyan volt, mint Tom.
Nem hiányoztak a bő cuccok, a fejpánt és a rasztafonat, de mindenki tudhatta, hogy Mike az Mike, mert még így - Tomosan is  - olyan   Billes volt.
- Tom meg fog pukkadni mérgében - vigyorgott  Bill és elszökdécselt a testvére felé, hogy annak  figyelmét Mike-ra irányítsa.
- Ez jó ajándék Billnek - vigyorgott Mike.
- Az biztos - mondtam még mindig a szavakat keresve.
Bill visszatért és a helyére kísérte Mike-ot. Tom is felállt és követte őket. Még nem vette észre Mike külsejének változását.
Követtem a kis csapatot, hogy lássam Tom reakcióját. Mike szembefordult a gitárossal. A hatás nem is maradt el. Tom nagy, barna szemei elkerekedtek meglepetésében.
- Hogy... hogy nézel ki? - nyögte ki végül a kérdést. Megfogta Mike egyik afrofonatos tincsét és az ujja köré csavarta, mintha ellenőrizni akarná, hogy nem paróka-e. Mike csak mosolygott. - Olyan vagy, mint én!
- Most már tudod, milyen érzés! - lelkendezett Bill és Mike tenyerébe csapott. - Köszi, Mike!
Hamarosan tálalni kezdték a vacsorát. Az ikrek felálltak egy kis színpadra és előadták a köszöntőt. A Gordont érintő résznél felálltam, hogy lássam, milyen arcot vág az ikrek nevelőapja. Gordon meghatottan pislogott. Mellette Simone  zokogott, de tőle ez várható volt. Jörg az egész beszédet merev arccal ülte végig. Az ikrek őt nem méltatták túl sok szóra, de ez érthető volt, hiszen alig találkoztak.
A vacsora igazán finom volt. A hatalmas szülinapi tortákból mindenkinek jutott bőven.  Igazam volt, a srácok minden szülinapot egyben akartak megünnepelni. Gustav újra átadta Annie-nek a kis apartman  kulcsát, Annie pedig valami ajándékdoboz félét adott Gustavnak, ugyanis a dobos egy hét múlva ünnepli huszonkettedik születésnapját.  Tom átnyújtotta Lindának a Caddy slusszkulcsait. A srác úgy indokolta döntését, hogy ugyan nincs még  itt Linda születésnapja, de a lány eddig sosem kapott tőle semmit, ideje pótolni ezt. Linda magán kívül volt az örömtől. Bár még ő sem tudott vezetni, de legalább már elkezdte a tanulást.
- Van egy Caddym! Hihetetlen, van egy Cadillac-em! - kiáltotta és Tom nyakába ugrott, aki boldogan vigyorgott. - Köszönöm, Tom!
- Kérek egy kólát - szóltam oda az egyik pincérnek, miközben Linda örömtáncát figyeltem.
- Kettőt - lépett mögém Bill.
A lány hamar visszatért a két pohár kólával. Nagyon ismerős volt az arca, már szinte túlzottan is, de nem tudtam az archoz nevet társítani, így végül nem foglalkoztam a dologgal. A lány mosolyogva ellépkedett az asztalunktól,   de távolabb megállt és minket figyelt. Kicsit idegesített, hogy annyira bámult, de nem tehettem semmit, elvégre is, nem mehettem volna oda, hogy megmondjam neki, nézzen inkább másfelé.
- Boldog születésnapot - koccintottam Billel.
- Úristen, de hideg! -  köhögte Bill, miután lenyelte az első kortyot. A pohár a földön landolt és szilánkokra tört. Florence hátranézett, furcsa, értetlenkedő pillantást vetett Bill felé, majd felállt, hogy hozzon  magának valami süteményfélét.  Bill arca megvonaglott és  fájdalmas grimaszba torzult. A teste megrázkódott, majd elernyedt, olyan volt, mintha egy élettelen bábu ülne a széken. A vendégsereg mindebből semmit nem vett észre, valahogy mindenki mással foglalkozott éppen. Nem tudtam, mit kéne tenni. Körülnéztem, kitől kérhetnék segítséget.
A pincérlány észrevette, hogy a tekintetemmel kutatok valamit. Picit nevetett, mikor látta, hogy Bill pohara összetört. Az asztalunkhoz sietett és felsöpörte a szilánkokat a földről. Bill már kissé magához tért, bágyadtan pislogott párat, majd rápillantott a pincérre.
- Kér másikat, uram? - kérdezte a lány.
- Nem, köszönöm... - motyogta Bill, miközben félredöntötte a fejét és egy fél percre lehunyta a szemét. - Nem vagyok jól...
A lány dühösen nézett, de gyorsan továbbállt. Nem értettem a reakciót,  hiszen Bill tényleg pocsékul nézett ki. Szólásra nyitottam a számat, miközben belekortyoltam a saját üdítőmbe. A szavak félúton elakadtak, teljesen elfelejtettem, mit akartam mondani..
Szédülni kezdtem. A körülöttem lévő környezet elhomályosodott, a hangok elhalkultak.
-Valami nem stimmel - mondtam halkan,  és ismét felemeltem a poharamat.  Egymás után csúsztattam le a furcsán keserű kortyokat a torkomon, majd letettem a poharat. - Bill? Flor...
A világ túlságosan sötét és hideg lett. Egy pillanat alatt, mintha minden megfagyott volna. Nem tudtam, hol vagyok, nem értettem a körülöttem beszélgetők halk szavait, arra sem emlékeztem, hogy kerültem ide, sőt, a nevemet sem lettem volna képes megmondani.
- Gyorsan, vigyétek ki innen! - kiáltott valaki, aki bizonyára közel volt hozzám.
Ketten  ragadtak meg és fölrángattak a székről. A fejem némileg kitisztult, s kezdtem emlékezni. Eszembe jutott Bill és Tom születésnapi partija és tudtam, hogy épp a parti kellős közepén lettem rosszul.
Hallottam, ahogy a vendégek értetlenkednek.
- Mi történt? - kérdezte valaki.
- A kóla után lett rosszul - magyarázta egy lágy, női hang, amelyben felismerni véltem 
Florence-t.
- Bill sincs jól. Ő is kólát ivott?
- Nem lehet, hogy romlott volt?
Többen is állították, hogy az képtelenség. Engem nem érdekelt, hogy mi volt romlott és mi nem, csak az foglalkoztatott, hogy gyorsan  elvigyenek innen. Kinyitottam a szemem és megpróbáltam oldalra nézni. Láttam, ahogy Bill is felküzdi magát a székéről és utánunk siet. Az arcára nézve borzalmas jegesség futott végig rajtam. A szemei hidegen és szürkén csillogtak, az ajka nem mosolygott. Az én szívem sem dobogott úgy, mint máskor.  A dobbanások fagyosak  voltak.