Benyitottam a szobába. Még soha sem jártam Cindy szobájában, és akkor is eltöltött valami furcsa félelem. Igaz nem tudtam miért, de az egész lényemet keresztül járta és nem engedett. Próbáltam higgadt maradni, azonban a szoba rendezettsége és tisztasága nem hagyott nyugodni. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen szobában majd minden poros lesz és a sarokban pókok szövik a hálóikat. Ezzel szemben Cindy szobája, olyan volt mintha a lány minden nap lakná, vagy legalábbis takarítva lenne. Apától tudom, hogy mióta Cindy meghalt,a hálószoba legfeljebb egyszer - úgy két évvel ezelőtt - lett egy kicsit kifestve. A festők elpakoltak maguk után, viszont senki sem takarított utána már ki. Azt sem tudtam igazából mit keresek a szobában. Mióta Cindy nem jelentkezett, elfogott a kíváncsiság vajon milyen lehetett a szobája. A boldog gyermek napok, amiket eltöltött, mind a szobában voltak. Nem tudom jobban elmondani, egyszerűen olyan volt, mintha a helység mesélt volna. A virágmintás függönyt lágyan lebegtette a tavaszi szél. Az ablak előtt egy dongó zümmögött, a nap lágyan bevilágított. Összegezve tehát, az egész olyan volt mint egy mese. Én azonban valamiért nem éreztem magam jól. Aggódtam vajon mi van Cindyvel és hol lehet? Említette, hogy vannak akik nem nagyon akarják a jelenlétét. Úgy gondoltam, ezek a rosszakarók biztosan nem földi halandók.
- Jaj Cindy, hol vagy már? - néztem rá az egyik képre, amin a lány Misztikán ült. Mögötte akadálysor volt építve, a ló kantárján a kék szalag díszelgett. Minden bizonnyal egy nagyon jó verseny lehetett, amin természetesen a páros győzött. Jobban megfigyeltem a képet, és észrevettem, hogy Misztika jobb oldalán egy csinos nő áll. Zöld szemeiben büszkeség csillogott, ahogy boldogan nézett fel az apró lányra. Bal oldalt egy ismerős alakot véltem felfedezni; apát! Fiatalabb volt jó pár évvel, és ő is ugyanúgy boldognak tűnt. Egy boldog családi kép, egy boldog napról. Ez jutott először eszembe a harmonikus képről. Elfordultam, majd újabb képeket kerestem. Mindent meg akartam tudni, a lányról. A legtöbb kép róla és a lováról készült, de akadt ahol apával és az anyjával pózolt. Az ágya felett, azonban egy másik kép állt, jelezve az emlék halványodását. Cindy a Kaulitz ikrekkel játszott, a birtok mögötti legelőn. Úgy öt-hat évesek lehettek, mégis annyira boldogok. Percekig bámultam a képet, míg végül új dolgok után néztem. Megakadt a szemem a könyvespolcon,a mi roskadásig volt tömve különféle könyvekkel. A lenti kötetekkel ellentétben, ezek egytől egyig horror vagy vámpíros kötetek voltak. Cindy, nagyon brutál lehetett,ha tízévesen ilyeneket olvasott, vihogtam magamban. Felvettem egy könyvet, aminek borítóján egy vörös hajú lány nézett vissza rám, kezében egy szív alakú kulccsal. Kíváncsian belelapoztam, az egyik oldalon valaki egy lapot dugott el. Letettem egy könyvet és széthajtogattam a papírt. Az írás gyermeki volt, talán még a lány írhatta. A kép titka magában rejti a félelmet és a szenvedést. Ugyanakkor egy csodákkal teli világnak is a kulcsa .A szöveget olvasván megborzongtam. Nem értettem miért írta ezeket Cindy. A szobában szinte mindenhol képek voltak, az ember akármerre nézett, csak az emlékeket őrző fotókat látta .Zsebre dugtam a lapot, úgy döntöttem utána fogok járni a rejtélynek.
- Hilary, lejönnél egy percre? - kiabált lentről Maggie. Gyorsan kimentem a szobából, valahogy meg is könnyebbültem amiért végre elmentem onnan. Sietős léptekkel lefutottam, hogy megnézzem mit kér tőlem a nő. Maggiet persze szokásosan a konyhába találtam. - Kivinnéd ezt Davidnek? - nyújtott felém egy szendvicset.
- Hogyne - vettem el tőle és már viharoztam is ki a házból. Apát Bánatos bokszába találtam meg, éppen a ló lábait vizsgálgatta. Megálltam, nem akartam zavarni munka közben.
- Hívjuk ki a dokit, nem tetszik, hogy ennyire meleg a lába - ráncolta össze a homlokát. Bánatos, egy arab mén volt, tuti befutó. Apa és Hans sokat dolgozott, míg elérték, hogy a ló a legjobbak között fusson. Meg lett az eredménye Bánatos, nagyon szép eredményeket produkált, apáék biztosak voltak benne, hogy a ló híres lesz. Ebben senki sem kételkedett, a birtokon Terroron kívül ez a ló futja a legjobb időket. - Óh Hilary, bocs nem vettelek észre.
- Semmi baj. Maggie küldött neked kaját - nyújtottam át az ételt. Apa mosolyogva vette el tőlem. - Valami baj van Bánatossal?
- Mondhatjuk – kezdte el miközben beleharapott a szendvicsbe. - Matilda kivitte ezer méterre, és amikor visszahozta eléggé rosszul volt, még étvágya sem volt. Nem tudom mitől lehet, mindenesetre kihívom az orvost. Lehet csak annyi történt, hogy kifutotta magát, viszont betegen nem fogom engedni versenyezni. Nem akarom megölni a saját lovaim.
- Értem - simogattam meg Bánatos nyakát. Csokoládébarna orrát belenyomta a kezembe és halkan felhorkantott. - Akkor én megyek is, majd mondd meg mit mondott a doki.
- Oké - fordult vissza a lóhoz. Az istállóban, mint minden nap, most is sokan sürgölődtek. Valaki kivette valaki éppen behozta a lovakat az edzésről. A parkolóban minden hely foglalt volt, esélye sem volt senkinek a bejutásra. A farm nyüzsgését figyelve mentem be a házba. Maggie már elment, először nem jutott eszembe, hogy azért, mert Yasmine következő nap indul Japánba. A kis mázlista, gondoltam irigykedve, nem sok mindenki nyerhet meg egy ilyen pályázatot. Készítettem magamnak valami étel féleséget. Amikor befaltam elővettem a zsebemből a papírt. Mit jelenthet ez a két mondat? Davidet nem lenne tanácsos megkérdezni, meg Tomot sem - aki még mindig valahol az istenháta mögött van Bill és Sam társaságában, hogy megtalálják azt a nyamvadt tisztást. Minek kellett nekem ezeknek megemlíteni hogy mit láttam? És miért nem vittek magukkal? Meg hát ezen a birtokon annyi tisztás van, jó ezen még ott vannak azok a vadlovak is, vakartam a fejem, de akkor is, ezeknek valami nyomozó mániájuk lenne? Mindenesetre szép kis rejtély Samnek, legalább csinál valamit nem csak azon töri a fejét, hogy hogy mondja el Billnek a kirúgásos sztorit.
Sóhajtozva felkeltem az asztaltól és felmentem a lépcsőn. Cindy szobája nagyon is vonzott, nekem azonban nem volt időm foglalkozni vele. Ha nem tanulom meg a matekot, akkor egész biztos el leszek Tomtól tiltva egy hétig - már megint. Elég volt az a két hét,amit nélküle kellett töltenem, mert fizikából rossz jegyeim voltak. Ki kell találnom valamit, amivel könnyen megtanulom ezeket a tárgyakat. A szobámba az asztalon hevert a matek könyv, kinyitottam és próbáltam a fejembe verni egy kis tudás. De az algebrák és a definíciós dolgok, magasak voltak nekem. Két órán keresztül tanultam, és akkor untam meg amikor már a házi feladatot is meg kellett volna csinálnom. A tavaszi szünet első napján nem akartam azzal foglalkozni, hogy a szögeket méregessem mint valami jó kislány. Újra előkapartam a papírt, és elkezdtem bámulni a betűket. Egy ideig gondolkodtam mit tegyek, míg végül lementem a könyvtárba.
- Valahol itt lehet az a könyv, amiről David mesélt - kutattam a könyvek között. Végül legfelül találtam meg amit kerestem. Leültem az egyik kényelmes fotelre, és elkezdtem bújni a könyvet. Már azt hittem nem találok semmit, mikor a hetedik fejezet végén egy mondatra lettem figyelmes. Michael egy levelet talált az asztalon: a kép titka, a kulcs ami magában rejti a csodákkal teli világot. Izgatottan néztem rá a papírra, aztán türelmetlenül tovább olvastam a könyvet. A végén kiderült, hogy egy titkos szoba volt a csodákkal teli világ. Jól tudtam, hogy a könyvtárban van a ház alaprajza azon csak rajt kell hogy legyen minden helység - a titkos szobákat is beleértve. Több órányi keresés után a hatalmas papír is meg lett. Mivel a házat körülbelül a XIV. században építhették, nem lenne meglepő néhány efféle szoba. A keresztény üldözések során a gazdagabb hívő birtokosok biztosan építettek ilyen helyeket, hogy a keresztényeket megóvják a katonáktól, vagy ilyesmi. Ennél jobb indokot nem tudtam, igaz a ház azóta már vagy ötezerszer át lett építve meg mindennek használták már, azt azonban erősen kétlem, hogy a titkos szobákat lebontották. Az asztalra terítettem ki a papírt. Könnyen megtaláltam a saját szobámat. Cindy szobája némi problémát okozott, mert nem tudtam először eldönteni, hogy jobbra vagy balra van. Kimentem megnézni és megállapítottam hogy az én szobámtól balra található. Visszamentem, és megkerestem a papíron is. Nem tévedtem, közvetlenül Cindy szobája mögött egy másik hely vonalai voltak halványan berajzolva. Ha nem néztem volna meg kétszer valószínűleg nem is vettem volna észre annyira halványak voltak a vonalak. Az alaprajzzal a kezemben kimentem a szobából és felmentem a lány hálószobájáig. Úgy néztem ki, mint egy kisgyerek egy kincses térképpel. Benyitottam a szobába, próbáltam behatárolni hol van a bejárat. Nem volt könnyű, egyrészt mert nem tudtam honnan kell nézni a dolgokat, másrészt mert nem láttam semmi bejárathoz hasonló dolgot. A könyvekben és filmekben, mindig a kandallónál van valamit, a szobába azonban egy kandalló sem volt. Elkezdtem kutatni, szinte már mindent szétdobáltam amikor az utolsó képnél megragadt a szemem. Misztikáról készült, még csikó volt, de már akkor is gyönyörű. Óvatosan levettem a falról a képet, azt hittem a falon lesz valami megjelölés vagy valami. Csalódottan leültem az ágyra a képpel a kezembe. Azt hittem megtalálom, s lám még sem ez lett. A képet a kezembe forgattam, míg meg nem láttam a hátulján, hogy valami a fotó mögé van csúsztatva. Izgalomtól túlfűtötten próbáltam kiszedni, a keresztnek tűnő valamit. Amikor sikerült, megdöbbenve láttam, hogy egy egyszerű fakereszt. Körbenéztem a szobában, hátha meglátok valamit, amibe illeszkedik a kezemben lévő tárgy. Először elvetettem az ötletet, aztán mégis kipróbáltam. Az egyik polchoz léptem, aminek oldalában kis kereszt alakok voltak vágva. Elkezdtem próbálgatni,igaz mindegyikbe illett, mégsem történt semmi. Amikor az utolsóba tettem bele a hátam mögött valami megmozdult. Felálltam és hátranéztem. Majdnem sikítottam egyet amikor megláttam, hogy pontosan a Misztikás kép helyén egy nagy lyuk tátong. Remegő lábakkal elindultam, a szobába teljesen sötét volt. Észrevettem egy kapcsolót a falon, bizonytalanul megnyomtam. Ekkor hirtelen kigyúlt néhány lámpa ami minimális fényt árasztott a titkos szobába. Nem volt túl nagy, igazából csak egy hosszú folyosó. Bal oldalt egy régimódi mosogató és egy konyhaszekrény állt jobb oldalt pedig egy íróasztal. Bementem és megnéztem mi van az íróasztalon. Néhány megsárgult fotón kívül semmit sem találtam. A képeken Tom és Cindy volt, egyik fotón csak egymás mellett álltak, egy másikon Misztikán ültek és nevettek. Annyira édesek voltak, úgy irigyeltem a lányt. Tom és köztem talán soha nem fog olyan szoros kapocs létrejönni mint köztük. Az elmúlt hónapokban ugyan csak kisebb vitáink voltak - ami a mi esetünkbe lássuk be nagy csoda - akkor is tudtam, hogy soha nem lesz olyan tökéletes köztünk minden. És mégis, nekem megfelelt a dolog, imádtam Tomot, aki elképesztően nagy idióta.
- Kis kaland mániás köcsög - nevettem hangosan. Lehuppantam az íróasztal előtt álló székre és elkezdtem kihúzogatni a fiókokat. A többségébe semmi sem volt,csak néhány rajz amit még a lány rajzolhatott. Az egyikben levelek voltak. Felkaptam egyet és elkezdtem olvasni.
Drága Cindy
Újra írom a levelem. Miért nem válaszolsz?? Ennek már megmondtam mi lesz a vége! Válaszolnod kell! Muszáj értsd meg, Misztikának így vége lesz!
A levél felnőtt kéz alatt formálódhatott. A kerek betűk és a rendezettség nőre, a fenyegető hangnem azonban férfira utaltak. Felvettem egy másikat, mind ugyanaz írta. Fenyegetőzött, hogy ha a lány nem találkozik vele, akkor megöli Misztikát. Rémülten a szám elé kaptam a kezem, amikor azt írta, hogy még Tomot is megkeresi ha a lány nem megy el a találkára. Valami belém villant, a levélen a dátum is rajt volt.1999.07.13. Cindy tizennegyedikén halt meg.
- Úristen - suttogtam magam elé. Elővettem az összes levelet és lefutottam velük. - Apaaaaaaaaa! Apaaaa!
- Mi van Hilary, miért ordibálsz? - állt elém hirtelen apa. Sikerült elbotlanom, és csak az ő hihetetlenül gyors reflexének köszönhetően nem estem pofára.
- Ezeket nézd meg... – lihegtem és a kezébe nyomtam a leveleket. - A Cindy szobájában lévő rejtett szobába találtam őket.
- Te tudsz róla? - kerekedtek el a szemei.
- Ez most nem fontos, olvasd el a leveleket - parancsoltam rá. Nem akartam azzal foglalkozni, hogy rátaláltam a szobára, ami nem is tűnt már annyira fontosnak. A levelek, amik feltehetőleg Cindy gyilkosának irományai voltak, megrémisztettek és egy súlyos gondolatot ragasztottak rám. Apa végig olvasta az összes levelet. Láttam, ahogy arca egyre jobban elfehéredik majd a szemében gyilkos düh lobban fel. Kezei elkezdtem remegni, leült és csak nézett maga elé.
- Apa.. - szóltam neki bizonytalanul. Rám emelte tekintetét és láttam, hogy folynak a könnyei. Soha nem láttam, és nem is akartam sírni látni. Átöleltem, vártam amíg abba hagyja.
- Fel kell hívnunk a rendőrségét - törölte le a könnyeit. Szemeiben határozottság ült, mégis én még mindig nem voltam biztos a dolgomba.
- Ne mondjuk el Tomnak - könyörögtem. Reméltem, hogy apának is leesett, ami nekem már az első két levélnél.
- Egy ideig nem fogjuk - biztosított. Megkönnyebbülten leültem egy székre, és hagytam, hogy a rémület átvegye felettem az uralmat. Ha Tom megtudná, miket írt Cindynek az a férfi - mert száz százalék, hogy férfi az illető - akkor magát hibáztatná mindenért. Eléggé megtörte már csak az is, hogy elveszítette Cindyt, az még csak rátenne egy lapáttal, ha még azt is megtudná, hogy a lány valószínűleg miatta ment el a találkozóra.
- Mit csináljunk? - kérdeztem bizonytalanul. Apa csak vállat vont, és kiment a házból. Meglepődve néztem utána, míg el nem tűnt a szemem elől. Elgondolkodtam, hogy Cindy miért tette?!Az oké, hogy nem akart bajt Tom körül, de akkor is. Kell még valami, hiszen ha csak annyi lenne, megmondta volna Tomnak mi a nagy helyzet. Valami még van, de még is mi?
- Cindyyyy – ordítottam .Eszembe jutott, amikor azt mondta akármi baj van, csak mondjam ki a nevét és jön. Elég gyerekes módszernek tűnt, én mégis kipróbáltam. Ordítottam ahogy a torkomon kifért. A kiáltásokra azonban senki sem felelt. Kezdtem mérges lenni,bár nem tudtam miért. Felpattantam a székre és kirohantam én is a házból. Egyenesen a legelő vettem az irányt, ahol Spirál legelészett. Magamhoz hívtam aztán bevittem az istállóba. Pár perc alatt felkantároztam, és felszálltam a nyergébe. Nem akartam a szokásos úton menni,azt akartam, hogy egyedül legyek. Csak én és a gondjaim senki más. Ha az ismerős utakat választottam volna, biztosan összetalálkoztam volna valakivel. Magyarázkodni pedig nagyon nincs kedvem. Spirál kissé türelmetlenül rázta a fejét, várta, hogy végre elinduljunk.
- Mindjárt kincsem, mindjárt - simogattam meg aranyos nyakát. Apa a munkalovasoknak magyarázott valamit.
- Hilary - intett felém. Beleböktem a sarkam Spirál oldalába és elindultam a férfi felé. - Nem mennél ki Katjaval az ösvényre? Még új, nem akarom, hogy eltévedjen.
- Muszáj az ösvényre? Nem mehetnénk inkább az erdőbe? - ennyit a magányomról.
- Bánatosnak a lába nincs jól, az erdőben nem valami egyenletes a talaj - oktatott ki. Mi van? Egy újoncot akar felrakni arra a méreg drága lóra? Ez meg van húzatva?
- Mi a szar van veled?Egy kezdőt Bánatosra? - suttogtam oda mert közben Katja elment bemelegíteni.
- Katja ügyes lány, nem lesz semmi baj! - győzködött tovább, engem azonban semmi sem győzött meg.
- Katja - hívtam oda magamhoz. - Lovat cserélünk. Állítsd be a kengyelszíjat. Most úgyis csak a farmot fogod megnézni, nem edzésed van.
- Ő..de David..
- Tudom azt mondta Bánatoson, de nem fogsz egy betegre lóra felülni kezdő fejjel - hiába akartam kedves lenni nem ment. Katja nem valami megértő volt, meg sem moccant a lovon.
- Te nem mondod meg nekem mit csináljak - sziszegte felém.
- De megmondom! Én David lánya vagyok, szóval befogod a csőröd és leszállsz arról a nyomorult lóról-soha nem használtam még ki a "rangomat". De a lány nem akarta megérteni, mit akarok tőle.
- Katja mi lenne ha inkább Spirállal mennél? - na apa, szépen lecsúsztál a dolgokról,gondoltam megrökönyödve.
- Már mondtam neki - jegyeztem meg mindegy mellékesen.
- Ja, akkor oké - húzta el a csíkot apa. Tudtam, hogy nem akar az esetleges balhéba belekeveredni ami Katja és köztem tört volna ki. Sikerült lovat cserélnünk, és még a mérges is kezdett alább hagyni. Mély levegőt véve, próbáltam eljátszani az aranyos, kedves kislányt aki átment idegenvezetőbe - mindez egy hülye liba miatt.
- A házat körülbelül a XII - XIV. század körül építették, bár már sokszor átépítették meg ilyenek. Ezeket csak azért mondom el, mert apa azt akarja, hogy minden munkás tisztába legyen a történettel. Na de; a helyet már több mindenre használták. Az 1800-as években például a rangosabb emberek itt nyaraltak, az 1900-as években pedig több lóversenyt is megrendeztek itt. A legelők nagy részét az állam felszámolta amikor mindenféle hülye világháborús dolgok voltak - nem vagyok egy nagy történelmi ész, és Katja sem érdemli meg, hogy jobban elmagyarázzam. - Amikor vége lett a világháborúnak, a német kancellár kiharcolta, hogy visszakapjon az akkori tulajdonos, Herr Baumann, minden legelőt és szántót. Amikor Herr Baumann meghalt, az ország egy ideig nemzeti parkot akart építeni, azonban a vadállatok miatt nem nagyon lehetett. Kilőni senki sem akart egyet sem, szóval az nem lett mint láthatod. Ezek után itt állították fel az ezredforduló tiszteletére a kaput, aminél már volt egy kisebb incidens. Arról, majd úgyis hallani fogsz,nem tőlem .. majd mástól. Na aztán az ezredfordulós dolog után, az állam úgy döntött, ez a hely nem megfelelő az ilyenekre. A birtokra lehetett licitálni, és apáék akkor vették meg. Akkor még élt az igazi lánya Cindy, és vele lakott a felesége is. Amióta apa megvette a hely minden téren felvirágozóban van, elég nagy lótenyésztés folyik. Sok versenyen részt vettek és van lovunk amelyik nemzetközi szemléken is részt vett és szép eredményt ért el - fújtam ki a levegőt. Ennyi jutott eszembe, pedig több könyvet is elolvastam már az otthonomról. Katja érdektelenül nézett rám. Fogadni mertem volna, hogy míg én dumáltam ő nem is figyelt.
- Milyenek az előírások?
- Hát..nem tudom. Nem dolgozom. Tilly azt mondta, hogy nem szeretik a nyávogós libákat, meg akik nagyon profinak érzik magukat. A munkáról, talán annyit, hogy senkit nem fog érdekelni mennyire fáradt vagy, ha a lovad beteg jössz és ellátod. Mindenkinek meg van a saját csapata. Ott olyan király paraszt feeling van. Ha nem te vagy a király akkor kussolsz. Egyébként a srácok nagyon rendesek, és segítőkészek, csak nem bírják a hülye libákat, akik állandóan nyafognak. Az edző Hans Carlson meg azt nem bírja ha visszaszólsz és nem csinálsz meg valamit. Itt neked kell visszavinned a lovad és le kell csutakolnod, nem fogják helyetted a lovászok megcsinálni.
- Akkor ők minek vannak itt? - húzta fel Spirál fejét, szegényem egy helyben álltunk és csak legelészni akart.
- Hagyd enni. Különben azért vannak itt, mert ők szoktak a csikók körül segíteni,meg ha valami verseny van akkor ők segítenek vagy csinálják meg a pályát. A Napsugár versenyen is,amin a mozgássérült lovasaink vettek részt, a lovászok nagy része csinálta meg a helyet.
- És mi van ha nem csutakolom le a lovam?
- Kirúgnak - feleltem egyszerűen. - Itt a lovakat tisztelik, és mint csapattársra tekintenek. Ha nem foglalkozol a csapattársaddal, nem érdemled meg, hogy más foglalkozzon a te anyagi helyzeteddel. Fognak és kirúgnak. De induljunk már el - indítottam el Bánatost. A ló engedelmesen lépdelt előre. Felmentünk ahhoz a dombhoz ahonnan a birtokra csodás kilátás nyílt. Órákig eltudtam volna gyönyörködni otthonomban, azonban hívott a kötelesség és a kíváncsiság. Ki akartam próbálni, mennyire jó lovas Katja.
- Vágtába lemegyünk ezen az úton, aztán ott van néhány akadály, azokat átugorjuk és felmegyünk ügetésbe a hegyoldalon - vázoltam a tervemet. Nem érdekelt, hogy tetszik-e neki avagy sem. Amikor én tanultam lovagolni, volt hogy Tilly napokat képes volt hülye fizikai feladatokkal nyaggatni.
- Muszáj vágtába - kezdte volna,de én közbe szóltam.
- Muszáj és ne nyafogj, gyere - elkezdtem ügetni, majd lassú vágtába ugrattam át Bánatost. Mindvégig szemmel tartottam Katjat, aki le-le maradozva vágtázott mögöttem. A lánynak sikerült egyszer majdnem lepottyannia a nyeregből, ezért le is állítottam a vágtát. - Visszamegyünk a farmra.
- Miért? – kérdezte undokul.
- Épp azért- nem voltam hajlandó válaszolni neki. Lépésbe visszaindultunk. Egy percre sem mertem volna tovább maradni kint Katjaval. A lány ugyan próbálta kiszedni belőlem mégis miért megyünk vissza én nem mondtam neki semmit. Aggasztott még az is, hogy Bánatos kapkodja a lábait. Az egyébként nagyon nyugodt ló ugrált és nem akart menni. A dokinak talán jobban meg kell majd vizsgálnia.
- Már itt is vagytok? - lepődött meg apa.
- Aha. Katja csutakolt le Spirált. Tilly, megkérhetnélek,hogy csutakold le és vezesd egy kicsit körbe Bánatost? - kértem a lányt, aki akkor vezette be Melodyt.
- Persze. Már megint a lába? - nyomta Oliver kezébe a csikó vezetőszárát Tilly. - Vidd be.
- Igen sajnos és..
- Nem azt mondtad, hogy a saját lovainkat kell ellátnunk? - okoskodott Katja.
- Ő Tilly lova. Egyébként semmi közöd húzzál csutakolni - ripakodtam a lányra. Nem mert megszólalni bevezette Spirált az istállóba,én magam apához mentem. - Rúgjuk ki!
- Csak most érkezett. Még nem láttuk hogy dolgozik - apa néha nagyon nagy hülyeségeket tud mondani.
- Zsokénak jelentkezett! Egy tíz éves előbb megül egy arab lovat mint ez a lány. Ráadásul a nézeteink nem is egyeznek az övével. Ő csak a pénzt látja a lovakban!
- Óh, kár - szomorodott el. - Akkor átküldjük őt is Steinnek, nem értem azért az embereket.
- Találunk nála jobbat is - nyugtattam. Már sok zsoké jelöltünk volt, akik többnyire a lovakban csak a gyors meggazdagodást láttak semmi mást. Katja is ezekhez az emberekhez tartozott. Grant Stein pedig pont az ilyenekre vadászott.
- Hilary, ami Cindyt illeti, felhívtam a rendőrséget. Kijönnek holnap megnézni a leveleket. El kellene valamerre vinned addig Tomot - az új fejlemények kicsit megleptek.
- Majd bemegyünk a városba. De mi lesz Sammel és Billel?
- Nekik majd elmondom amikor ti már nem lesztek itthon. Remélem Bill nem mondja el Tomnak ha esetleg még a rendőrség itt lenne mikor ti visszajöttök.
- Tizenegyig nem jövünk haza - ez nekem is jó volt, hiszen legalább végre normális együtt tudtam lenni Tommal. Ha a házban vagyunk apa minden percben benéz. Mitől félt, hogy Tom megront? Persze Hans és Maggie nem csinálja ezt Yasminenál. Mindenki nagyon jól tudja mennyire bele van zúgva Andreasba. És Andreas is belé, de ezek hülyék nem jönnek össze. Na jó, pont én mondom ezt aki képes egy fűszálon is hajba kapni a pasijával. Mondjuk Tom is olyan makacs szóval nem tudom miért..
- Tizenegyig? - apa hirtelen megszólalása megijesztett. Túl mélyen áskáltam más magánügyeibe. - Te normális vagy? Hogy engednélek el tizenegy óráig?
- Apaaa! Minden normális tizenhat évest elengednek a pasijával tizenegyig - néztem rá a legaranyosabb szemeimmel.
- De te nem vagy teljesen normális - viccelődött velem. Magamban egy hatalmas kalapáccsal vertem már a fejét. - Nem érdekel, esetleg nyolcig.
- Ezt nem teheted velem! És ha addig nem mennek el? Egyszer úgyis muszáj elengedned - naaa ez vajon beválik?
- Az majd egyszer lesz és nem most! - miért? Ez nem ér. Bánatosan elslattyogtam a házhoz. Andreas a hintaágyban feküdt, öreg most meg vagy, kifaggatlak, gondoltam gonoszul.
- Csőőő Andy - a leggonoszabb vigyoromat vettem elő.
- Hy Hilary, mire fel ez a mosolygás? Kinőtt a farkad? - Andreas mint mindig most is röhögött a saját viccén.
- Nem, az neked kellene, hogy végre kinőjön.
- Nem vagy olyan vicces mint amilyenek hiszed magad! - ez már nem nagyon tetszett neki.
- Dehogynem..na mindegy. Mesélj! Hiányzik Yasmine?? - Andreas inni akart, azonban amikor a kérdést meghallotta megállt a keze. A szemei eszméletlenül csillogtak és egy mosoly bujkált a szája szélén.
- Nem ismerek olyat..vagy esetleg nyuszira gondolsz? - nyuszira?? Az ki a jó úristen?
- Nyuszi?? Mi a nagyanyád zivataros tírdit? - ezt ki kellett mondanom, mert utána tuti nem bírtam volna lenyugodni. Andreas nyuszinak hívja Yast? Engem Tom néha cicának hív semmi más. Ez nem ér, nyafogtam magamban..- Andy! Kérlek mondd már el mi van köztetek?
- Semmi – sóhajtott. - Yasmine azt mondja,nem tudja mit csináljon. A szüleinek Kevin lopásos - ügye miatt van elég gondjuk és ha most ő bepasizik csak még rosszabb lenne. Ismered Maggiet, egyedül nem is hagyna a lányával.
- Kezet foghatna apával, olyan idegesítőek ilyenkor!
- Azok, de Hilary. Most azt mondd meg miért nem akarja? Nem mondott neked valamit, bármit? Valamit rosszul csináltam vagy mi van? Pedig most még bulizni sem mentem el miatta - Andreas teljesen tanácstalannak tűnt. Hajaj, ez így nem lesz jó,tördeltem az ujjaim.
- Nekem egy szót sem mondott. Azt hittem, hogy már rég jártok. Nem is gondoltam volna, hogy esetleg ilyen lenne Yas - felbukkant egy emlék, amikor Yas Andreasról áradozott. Akkor még úgy tűnt pár nap és kéz a kézben meg a többi. - Beszélj vele, vagy nem tudom. Hívd fel, most nincsen vele senki nyugodtan tudnátok beszélni.
- Sokra nem megyek vele. Na mindegy, majd megoldjuk - zárta le a témát Andreas. Ráhagytam a dolgot és bementem a házba. Lassan felsétáltam a lépcsőkön, ahogy felértem az emeletre szörnyű érzésem támadt. Szinte öntudatlanul berohantam Cindy szobájába. Tudjátok, vannak olyan filmek amikor a főhősnő látja ahogy a jelent visszapörgetik és a múltat látja. Velem is ez történt.
Cindy a szoba közepén állt és egy plüssmacit szorongatott. Az arcán folytak le a könnyek, a kezében egy levelet szorongatott. Körbenéztem és meglepetésemre a hálószoba, nem narancssárga színbe volt öltöztetve, hanem kékbe. A lány ruhái hanyagul az ágyára voltak dobálva, a tanszerei az íróasztalain szépen rendben sorakoztak. Néhány könyv egy kisebb asztalon volt kinyitva, ami azt jelezte, hogy a lány bele - bele olvasott azokba a könyvekbe.
- Jaj nagyi most mit csináljak? - suttogta alig hallhatóan. Először meglepődtem, aztán eszembe jutott, hogy mesélte mennyire szerette a nagyanyját. A családnak csak még nagyobb csapás volt, a kislány halála, hiszen az eset előtt pár nappal Henrietta meghalt. Cindy mellé léptem, aki csak állt egy helyben. A zokogása lassan alább hagyott, és a helyét átvette a megszokott ritmusú légzés. Nem tudom hogyan kapott levegőt, annyira sírt, talán nem is tudott levegőt venni. Sajnáltam, nagyon sajnáltam, viszont nem tudtam mit tenni. Szellemujjaimmal semmit sem tudtam megfogni, lehetetlen lett volna valami jelet adni magamról. - Megígértem neked! Tom, megígértem neked, soha többet nem engedem, hogy bántsanak.
Az ígéret, keserűen tört ki a lány szájából. Nyugodtan leengedte a kezeit, ami addig a maci köré voltak fonódva. A képhez ment, amit én pár órája találtam meg, és levette a falról. Kiszedte a kis fakeresztet, aztán beillesztette a szekrénybe. Nem leskelődtem utána, tudtam, hogy csak a levelet fogja letenni. Inkább amíg lehetett körbenéztem. Ugyan a szoba más volt, mint amilyen a "saját időmben" a farm egy cseppet sem változott. Habár nem volt annyi ló a legelőkön, és az istállók száma sem haladta meg a valód idejű létszámot, már látszott mennyire sikeres lesz a hely. A parkoló még nem volt kialakítva, s a legelőknek is csak kis része volt bekerítve, mégis olyan volt, mintha minden ami régen volt az ugyanolyan maradt.
- Cindy, kislányom hol vagy? - szólt be az ajtón egy finom, női hang. A hang tulajdonosa felé fordultam. A nő az ajtóban állt, és gyengéden nézett a kislányra, aki akkor lépett ki a titkos szobából. Katharinaról láttam képeket, azonban elnézve a fiatal nőt, egyik sem tudta rendesen megörökíteni a nő szépségét. Szalmaszőke haja, ízlésesen fel volt kontyolva, nyakában csinos gyöngysor lógott. Zöld szemei, ezüst színű szemhéjpúderral voltak kifestve, ajkai áttetsző szájfénytől tündökölt. Megbabonázva néztem ahogy Cindy az anyját átölelve megy ki a szobából. Gyorsan utánuk mentem, nem hiába vagyok itt, valamit megint megakarna nekem mutatni Cindy?
- Muszáj elmenned? Anya maradj itthon legalább addig ameddig haza érek - Katharina valami ruhatervező volt. Cindy mesélte, hogy a ruháit nagyon híres modellek hordják. Volt már bemutatója Párizsban, Budapesten és még Tokióban is.
- Rendben, addig maradok - simogatta meg Katharina Cindy szöszke fejét. A lány szemei felcsillantak aztán ugrálva kiment a házból. Nekem futnom kellett ahhoz hogy tartani tudjam vele a lépést. Egészen az istállóig ment, ahol kikötve várta Misztika.
- Köszönöm Hans bácsi - integetett a férfi felé. Hanson is ledöbbentem, fiatalabb korában nyurga volt, és izmos; na meg kedvesebb is. Cindy felkapta a nyerget, majd gyors mozdulatokkal mindent rögzített oda ahova kellett. Nem tudtam, hogyan tudnék a lóval lépést tartani, így inkább úgy döntöttem, hogy felülök Cindy mögé. Ameddig ő az egyik munkalovassal beszélgetett nekem sikerült belekapaszkodni a nyeregbe és felhúzni magam Misztika hátára. Nem sokkal később Cindy is felszállt, még integetett néhány alkalmazottnak, de végül elindult. Egy lágy dallamot dúdolgatott, amit már hallottam valahol. Misztika lassan lépkedett,Cindy sem ösztökélte. Először felmentek a Holt-kanyonhoz, aztán a Halál - párkányon megálltak. A lány mélyeket sóhajtott, láttam ahogy mohón szívta be magába otthona édes levegőjét.
- Jaj Misztika, most mit csináljak? - dőlt rá a ló nyakára. Misztika felhorkantott ami azt jelezte, hogy nem vagyunk egyedül.
- Cindy, mégis mi a jó francot keresel te itt? - egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
- Kevin, menj el - Cindy hátra sem nézett, megfordított Misztikát és vágtába ugratta .Mögülünk hallottam a patacsattogást, ahogy Kevin megpróbálta beérni Misztikát. De hogyan is érhetett volna be egy haflingerrel, egy olyan gyors lovat, mint Misztika? A vágta nem lassult - még akkor sem amikor már Kevin hangját sem lehetett hallani - Misztika nem is vágtázott, sokkal inkább lebegett. Cindy mélyen a ló nyakára hajolt, szinte együtt vettek levegőt. Semmi sem akadályozta a párost, egy kidőlt fatörzs sem.
A vágta után mindketten kimerülve álltak meg. Cindy átölelte Misztika nyakát, testét újra és újra zokogás rázta meg.
- Tom, ha tudnád mennyit jelentesz nekem. Ha tudnád, hogy csak miattad teszem ezt. Mennyire fogsz gyűlölni amikor majd megtudod...de nem akarom..nem akarom, hogy megváltozz. Miattam nem kell - a szemei csukva voltak, gondolom látta maga előtt a fiút. Körülbelül egy óráig csak mondta Cindy. Volt amikor apának és volt amikor Billnek mondott valamit. - Gyerünk Misztika...itt az ideje végre megtenni! - indította el a lovat. Az egyik jól kitaposott ösvényen haladtak, amíg el nem értek egy tisztást. A lány leugrott a lóról, majd levette a nyerget és a kantárt is róla. Azt hittem Misztika azonnal el fog futni, azonban nem így történt. A ló, mint egy szófogadó kiskutya követte az apró lányt. Cindy nem foglalkozott vele, ledobta a felszereléseket és elindult a rét közepén nyújtózkodó tó felé. Ott leült, Misztika mellette legelészett. Leültem mellé,csak néztem szobor szépségű arcát. Zöld szemeiben öröm táncolt, bár én nem tudom minek örült.
- Azt hittem nem fogsz eljönni - egy mély férfi hang szólalt meg hirtelen. Cindy még akkor is rendületlenül ült a helyén, a legkisebb érdeklődést sem mutatta. Felnéztem arra aki mögöttünk állt. Elsőre is megtudtam állapítani, hogy francia származású. Soha életemben nem szerettem azt a nemzetet az okát nem igazán tudom, de az érzés mindig is bennem maradt.
- Hinni csak a templomban kell,ott is félreeső helyen - Cindyben nem volt egy kis félelem sem. Lassan felállt, megsimogatta lova nyakát, majd rácsapott a farára. Misztika először nem akart elindulni, azonban Cindy rákiáltott és még egyet rácsapott tétován elvágtázott. Jól láttam ahogy nem messze tőlünk megáll, hihetetlenül okos ló volt. - Mit akar tőlem?
- Már mondtam, nem te kellesz! Meg akarom mutatni Katharinanak mit vesztett! - a férfi ronda, hosszú ujjai megmarkolták Cindy vékony csuklóját. - Megmutatom milyen érzés, amikor elveszít valakit akit nagyon szeret. Nem fogom engedni, hogy még egyszer csorbát szenvedjen a büszkeségem miatta!
- Mi van nem sikerült az ágyban? - ez mégis mit művel? Cindy direkt provokálta a férfit, azzal, hogy elkezdett mindenféle hülyeséget mondani neki. A férfi megragadta a kislányt és szorosan a nyakára tette a kezeit. Végig kellett néznem ahogy Cindy minden ellenkezésnél meghal. Nem tett semmit, lehet tudta; semmi esélye nincs a felnőtt férfival szemben. Az gyönyörű zöld szemekből lassan kihunyt az élet. Nem tudtam mit teszek, nem bírtam ki,hogy ne tegyem meg. A lányhoz futottam és kétségbeesetten átöleltem.
- Nagyi? - lehelte utolsó erejével. A férfi kissé meglepődött így a fogása is enyhült, azonban hamar észbe kapott és újult erővel szorította a lány nyakára a kezét. - Nagyi kérlek várj meg!
- Engedje el! - kezdtem el rugdalni a férfit. A könnyeim folytak, ahogy próbáltam megmenteni a lányt. De minden hiába volt, szellemujjaim nem engedték, hogy megfogjak valamit. Cindy mosolygott és azt hajtogatta, hogy hamarosan a nagyanyjával lesz. A lábaim remegtek és a földre rogytam. A testemet rázta a zokogás, épp úgy mint ahogy Cindyét rázta a szobájában. Hallottam ahogy Misztika felnyerít, a patadobogások olyanok voltak mint a mennydörgés. Nem néztem fel, behunytam a szemeim, és vártam, hogy végre vége legyen a szörnyű látomásnak. Azt hittem, hamarosan vége is lesz, de tévedtem. A csendet egy hangos csattanás törte meg, egy pisztoly. Ijedten felnéztem,és még pont láttam ahogy Misztika összeesik. A golyó pont a szügyébe talált, elérte a szívét. A férfi diadalittasan felnevetett, aztán elment. Próbáltam felállni, azonban nem tudtam. Amikor megakartam mozdulni, súlyos bilincsek tartottak vissza. Zuhanni kezdtem egy hatalmas végtelen lyukba; hallottam Katharina sikítását, David gyötört hangját, Tom és Bill kisfiús hangját ahogy Cindyért sírtak. Éreztem ahogy mindenkiben belemar a hiány és a veszteség érzése. Ahogy Katharina kiabál apával, majd végleg elhagyja. Tom zokogását, Simone gyengéd - de annál szomorúbb – hangját, miként vigasztalni próbálta idősebb fiát. Éreztem mindent, amit akkor átéltek, és még valamit. Meleget éreztem, úgy éreztem, hogy helyesen cselekedtem,hogy most megkapták. Hallottam gyilkos kacajomat, azt ahogy kezeimmel tapsolok. Mi történik itt?
- Hilary, Hilary kislányom jól vagy? - rázogatta valaki a vállam. Erőtlenül kinyitottam a szemem, és meglepetésemre Cindy szobájának közepén találtam magam.
- Apa.. - a fejem nagyon fájt,bizonyára jól beütöttem. Apa rémülten nézett rám, azt hihette, hogy valami bajom lett azért fekszem a szoba közepén. Jó bizonyára tényleg az lehetett, de ezt nem kötöttem az orrára.
- Nyugi, semmi baj - nem voltam valami meggyőző, mert továbbra is megakart győzni, hogy menjek el orvoshoz. - Nem kell! Teljesen jól vagyok - álltam fel. Be akartam neki bizonyítani igazamat. Reméltem lábaim annyira erősek már, hogy képesek legyenek megtartani. Apa kételkedve nézett, viszont nem hagytam magam és addig piszkáltam míg végül a dolgára nem ment. Még azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy mit akart?
Visszamentem a szobámba és lefeküdtem az ágyamra. Előttem volt Cindy amikor Tomnak " mondta " el az esküjét. A szívem elszorult, annyira sajnáltam a lányt, amiért így kellett meghalnia. Nem érdemelte meg. Nem bírtam megmaradni a szobámba. Csendje, amit addig oly megnyugtatónak tartottam, gonosz ellenségnek bizonyult. A nap égette a bőröm és a szél erőszakosan fújt be az ablakon. Minden azt mutatta hogy nem akarok maradni a szobámban. Hirtelen egy ötletem támadt, ami általában le szokott azért nyugtatni. Magamra kaptam a lovagló cuccomat és lementem az istállókhoz. A pályákon a lovak száguldoztak, ügyes lovasaik erősen kordában tartották őket. A tavaszi versenyre jól fel kell készülni mindenkinek, még az edzőknek is. Kemény verseny lesz, a lovaknak izmosodni kell. Hajtogatta mindig Hans amikor szóba került a verseny. Mivel Terror is indult a versenyen, neki is kint kellett volna lennie. Én azonban sehol sem láttam a lovat.
- Jó napot Hans, hol van Terror? - köszöntöttem a kerítésnek támaszkodó edzőnek.
- Kevés a lovas. David mondta, hogy az új kislány még gyenge - vette le a kalapját és megtörölte egy zsebkendővel izzadt homlokát.
- Én nagyon szívesen kihozom, ha nem bánja - Hansnál még nem tudtam bevágódni annyira, mint profi lovas. Azonban az ember mindig bízhat valamiben, főleg ha ember hiány van.
- Rendben. Hozd ki aztán majd meglátjuk - egyezett bele Hans. Boldogan bementem az istállóba. A bokszok többsége üres volt, egyedül Terror álldogált a helyén. Felkaptam egy répát, amit az egyik vödörből zsákmányoltam és a ló felé siettem.
- Szervusz kincsem, kéred? - nyújtottam szénfekete fejé a finomságot. Terror azonnal mohón befalta a csemegét, és követelt volna még, de már nem találtam több répát akárhogyan kerestem. - Sajnálom nincs több. De most kijössz velem egy kicsit futni.
Kedvesen megböködött az orrával, gyengéden megsimogattam az orrát aztán elmentem megkeresni a felszerelését. A nyerges teljes egészében üres volt, tehát nem volt nehéz kitalálni, hogy valamelyik lovász vitte ki tisztítani. Végignéztem a padokon üldögélő lovászokat, akik a jó időt kihasználva a szabadban tisztították a nyergeket és kantárokat. Jót derültem amikor megláttam Katját is, a lány arcán láttam, hogy méltóságán alulinak tartja a nyereg tisztítást. Pont nála volt Terror felszerelése, ezért sietve odamentem hozzá.
- Helló Katja. Kösz a tisztítást, de most el kell vinnem a nyerget meg a kantárt - a kantár a mellette feküdt, még csillogott a víztől.
- Akkor mehetek végre? - állt fel reménykedve.
- A bokszokat még senki sem takarította ki. Kezd el hamarosan mi is csatlakozunk - Martin fel sem nézett, épp egy kantárral bíbelődött. A legjobb csapatot kapta, Martin, Leon, Martina és Inge jó fejek, s nem utolsó sorban profi lovasok is.
- Majd megmutatom mit hol találsz - húztam el a lányt. Gyorsan felkaptam a nyerget és a kantárt és besiettem az istállóba. - A talicska bent van a zabnál vasvillát meg . . itt is van egy tessék. Jó takarítás!
Bementem Terror bokszába majd kivezettem a lovat és kikötöttem. Elkezdtem lekefélni a szőrét, ami kis idő múlva szépen csillogott. Feltettem a nyerget és a kantárt, aztán kivezettem a napfényben fürdő udvarba. Megállítottam egy fa alatt, hogy fel tudjak rá kapaszkodni. Hans már kicsit türelmetlen volt, valószínűnek tartottam hogy valami kis megjegyzést fog tenni.
- Mi tartott eddig? - elmehetnék lottózni.
- Katja kivitte tisztítani a cuccokat, alig találtam meg - indítottam el Terrort. Az edző nem szólt semmit, kinyitotta előttem a kaput, én pedig szépen lassan besétáltam rajt.
- Először egy kis ügetéssel melegíts be, utána megnézzük hogy fut - mondta el a tervet Hans. Úgy tettem ahogy mondta, egyenletes ügetésbe kezdtem a pálya szélén. Három kör ügetés után elindítottam vágtába. Nem engedtem túl gyorsan futni, ameddig Hans nem jelzi, hogy lehet. - Oké, gyorsíthatsz!
Kiáltott be nekem a pályára az edző. Finoman megböktem lovamat, és kiemelkedtem a nyeregből. Terror úgy futott mintha versenyen lenne, vissza kell fognom mielőtt Hans meglátja, gondoltam rémülten és elkezdtem húzni a szárakat. Szerencsémre a ló lassított, így amikor Hans felénk nézett, már tökéletes összhangba galoppoztunk. Minden jól ment, amíg fel nem tűnt a pálya közepén egy alak. Annyira megijedtem, hogy olyat tettem amit addig soha; belehúztam a szárakba. Meg is lett az eredménye, Terror megállt és elkezdett oldalazni és ágaskodni. Azt hittem sikerülni fog magam megtartani amikor elkezdett bakolni. Lezuhantam a földre, és már csak a kórházban tértem magamhoz. A fejem iszonyúan lüktetett, mindenem fájt egyszóval pocsékul voltam.
- Mi történt? - kérdeztem erőtlenül a mellettem álldogáló edzőt. Öreg, strapált kalapját gyűrögette, és először nem is tudott beszélni.
- Az a hülye csitri. Katja vagy hogy hívják, befutott a pályára. Gondolom megijedtél és visszafogtad Terrort - halványan derengtek a dolgok. Amire színtisztán emlékeztem az az alak volt, ami a pálya közepén állt. - Amikor leestél Terror teljesen meg volt őrülve. Katja felé indult és ha nem ugrik el a lány elsodorja.
- De mit keresett Katja a pálya közepén? - ez volt az amit nem értettem. Ki az a hülye aki bemegy egy galoppozó lovakkal teli pályára?
- Elhozhatta magával a kutyáját. Egy ilyen kis nyamvadék, igazi szőke nős kutya. Az a dög a francba is, kiugrott a kezéből és elfutott. Katja azt mondja, hogy azt hitte hogy a kutya befutott a pályára. Amikor mindenki látta hova futott a kutya. Szóval én biztos vagyok benne, hogy csak neked akart bajt.
- Azt a...
- Hilaryyyyyy, téged nem lehet egyedül hagyni, mert akkor tuti meg akarsz halni - robbant be Samantha Billel a nyomában.
- Nagyon kedves vagy - játszottam a sértődöttet. - Egyébként az volt a célem vele, hogy végre foglalkozzatok velem.
- Ha meghalsz esetleg csak a koporsód kifaragásával foglalkoznék - Bill is bekapcsolódott a beszélgetésbe.
- Jól van ám, tudod mit menj és dugd meg végre Samanthát - húztam a fejemre a takarót, mert tudtam hogy kettős támadás fog érni. Bill és Samantha együttes erővel próbáltak megfojtani. Jót nevettünk, azonban a jókedv el is múlt amikor belépett az orvos. Szigorú pillantásokat lövellt Samantha és Bill felé, akik gyorsan leléceltek.
- Minden rendben van. Kivéve egy valami. Nem tudom mennyire emlékszik, hogy az egyik new yorki kórházba be kellett volna mennie, mivel egy daganatot észleltek. Nyugodjon meg kiderült hogy összekeverték valakivel. David Jost, az ön nevelőapját már akkor értesítettük, de úgy gondolom jobb ha maga is tudja.
- Köszönöm - nem éppen a legértelmesebb megszólalásom egyike volt, de a döbbenettől nem tudtam mit szólni. Az igazat megvallva teljesen kiment a fejemből a dolog. - Mikor mehetek haza?
- Ma még bent kell maradnia, de holnap már elmehet ha minden rendben lesz - mosolygott felém az orvos. Újra köszönetet mondtam, az orvos kiment és hamarosan Hans, Sam és Bill is elbúcsúztak. Hál' Isten nem volt szobatársam, teljesen egyedül voltam az apró szobába. Ha valaki lett volna mellettem, biztos vagyok benne, hogy nem mertem volna felidézni azt a szörnyű napot. Szinte hallottam a folyó dübörgését, és amikor Tom felém kiáltott. A szél süvítését, a fékek hangos csikorgását ahogy az autós próbálja megfogni a kocsit, de végül a kidőlt fába ütközik. Láttam magam előtt az angyalt, Tomot aki visszafogott, hogy leugorjak. Hatalmas szárnyai akkor még földöntúlibbnak, még gyönyörűbbnek tűntek mint azon az estén. Az angyal, az én angyalom, hiába veszekedtem annyit Tommal soha sem tudtam volna úgy igazán megbántani. Azon az estén is, csak azért akartam véget vetni mindennek mert nem tudtam feldolgozni hogy nem lehet az enyém. Nem akartam azt a biztonságot elveszteni ami akkor vett körül mikor vele vagyok. Lehunytam a szemeimet, a szél befújt a résnyire kinyitott ablakon, egy halk melódiát sodort felém, ami az álom édes világába ringatott.
- Hilary, ébresztő - Tom édes hangjára ébredtem. Kinyitottam a szemeim, és belenéztem a fiú mélybarna szemeibe. - Te kis álommanó. Azt hittem már fel sem kelsz. Egy órája vagyok itt, de nem volt szívem felkelteni annyira békésen aludtál.
- Na kösz utálok itt lenni - méltatlankodtam, aztán el is szégyelltem magam. - Bocs Tom,de tényleg utálok kórházban lenni.
- Semmi baj, tudom mennyire utálsz ilyen helyeken lenni - mosolygott rám gyengéden a gitáros. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és kinyitottam a szekrényt, amiben a ruháim voltak.
- Nem kellenek ezek - vette el tőlem Tom az elszakadt ruhákat. - David küldött neked tisztákat, szerintem ezek a kukába végzik.
Mutatott az elszakadt pólóra. Kivettem a kezéből a ruháimat és elmentem a fürdőbe. Pár perc alatt felöltöztem, minél előbb elkészülök annál előbb mehetek haza, ez a cél vezérelt. Mikor végeztem visszamentem Tomhoz, aki az ágyamon ülve várt.
- Na, akkor mehetünk is - állt fel,először kissé felhúzta amúgy is bő gatyáját, majd kézen fogott és az ajtó felé lépkedett.
A kórház bejárata előtt már várt minket az Audi - na meg persze egy csomó rajongó, akik észrevették a fiú kocsiját. Tom mosolygott, de nem állt meg. Kinyitotta előttem a kocsi ajtót, és ő is ahogy tudott olyan gyorsan beszállt a kocsiba. Néhány lány meglepetten bámult, gondolom azt találgatták vajon ki vagyok. Nem fogják megtudni, gondoltam mert közben Tom elhajtott az utált épülettől.
- Vajon honnan tudták, hogy a te kocsid áll ott? - kérdeztem Tomtól, akinek kezei erősen a kormányra tapadtak. Valamiért nagyon izgult.
- Szerintem nem tudták, csak tippeltek - találgatott. - Ne foglalkozz a rajongókkal! Sokkal inkább azzal kellene, hogy megmond mégis miért olyan szomorú David?!
- Miért szomorú? - nem szerettem neki hazudni, de ha nem teszem meg egész biztos bajba kerültünk volna. - Én nem vettem észre.
- Hilary, nem vagyok hülye. Valamiért szomorú! - erősködött tovább Tom, azonban én sem hagytam magam.
- Mondtam már, hogy nem tudom! Lehet az istállóval van valami - ennél jobb nem jutott az eszembe. Tom szerintem még akkor sem nagyon hitt nekem, viszont beláthatta, hogy nem lenne érdemes veszekedni, mert úgysem mondanám meg neki mi baja apának. - Inkább te mesélj! Találtatok valamit Billel és Sammel?
- Nem, sajnos semmit sem! Felmentünk a hegyhátig meg vissza, de semmi. Sam teljesen be volt zsongva, minden kis szegletbe azt hitte lát valamit - nevetett fel a fiú. El tudtam képzelni barátnőmet, ahogy figyelmesen sasol minden irányba. A kép annyira viccesnek tűnt, hogy nekem is nevetnem kellett. Sam nagyon csalódott lehet amiért nem találtak semmit, de biztosra veszem, hogy amint lehet megismétli az utat. Nem is csodálkozom rajt, a kis forrás ami a tisztás végén csordogál, annyira varázslatos, hogy az embert akaratlanul is megragadja a látványa.
- Ha legközelebb mentek én is megyek - határoztam el. Nem kértem rá engedélyt, egyszerűen csak kijelentettem ez így lesz és kész.
- Ha David egyáltalán elenged velem - meredt maga elé Tom.
- Már miért ne engedne el? Jó, tudom, hogy egyedül a házban nem enged veled, de így biztosan nem lopakodna utánunk - az állításomat én helyesnek véltem, azonban Tom mindent eltudom képzelni apámról, még ezt is. - Néha kicsit, na jó nagyon túlzásba tudja ezt vinni, viszont soha nem akadályozta meg, hogy találkozzunk.
- Nem? - húzta fel a szemöldökét gúnyosan Tom.
- Az miattam volt. Tudtam nagyon jól, hogy csak úgy lehetek veled ha jók lesznek a jegyeim. És majdnem megbuktam matekból, szóval az az én hibám volt! - nem akartam emlékezni azokra a napokra, amikor bezárva kellett tanulnom. Este telefonon beszélhettem Tommal, aki épp úgy mérges volt rám, mint apa.
- Az szép húzás volt - fékezett le hirtelen Tom, mert kivágott elénk egy Suzuki. - Mi a jó Istent csinálsz ember?Normális vagy?
- Nyugi Tom - próbáltam nyugtatni.
- Most fogd be! Mi lett volna ha belemegyek? Akkor aztán csak még jobban utálna miattad David - ripakodott rám. Meg sem tudtam szólalni, és nem is nagyon akartam. Összehúztam magam az ülésen, nem szóltam vissza. A boldogságom hirtelen elillant, mintha nem is lett volna. Kibámultam az ablakon, elkezdtem hitegetni magam, hogy csak a Suzukis húzta fel ennyire. A táj - amibe mindig gyönyörködni tudtam - hirtelen elkezdett színtelenné válni. Arra tudtam egyedül gondolni, hogy mennyire igaza van Tomnak. Mióta együtt vagyunk apa, szigorú a gitárossal állandóan kötekszik vele. Nem csoda ha Tom kikészül, valójában nagyon is megértettem őt. Amikor végre megérkeztünk a birtokhoz, és még helyet is találtunk a parkolóba, lassan kiszálltam a kocsiból. Ha kitéptem volna az ajtót utána meg felszaladtam volna a szobámba, mint egy kisgyerek biztos, hogy Tom csak még jobban dühös lett volna rám. Tom bement az istállóba én maradtam ahol voltam. Fogalmam sem volt mit kellene tennem, még azt sem tudtam mit mondjak apának ha hirtelen felbukkanna.
- Hilary, jönnél már? - kiáltott felém Tom. Elindultam felé, olyan nehéz volt belenézni a szemeibe.
- Na, már azt hittem valami baj van - robogott felém apa. Ránéztem Tomra, aki morgolódva nézett el valahova a legelők felé. - Már fel akartalak hívni.
- Jobban is megbízhatnál Tomban - indultam fel a szobámba. - Én szerintem most kicsit alszom, fáj a fejem.
- Nem kellene orvost hívni? - két perce érkeztem meg a kórházból, de már orvost akar hívni, hihetetlen.
- Nem - siettem fel a lépcsőkön. Bementem a szobámba, és lefeküdtem az ágyamra. Nem volt kedvem senkivel beszélgetni, vagy segíteni az istállóknál. Azt akartam, hogy csak egy napra is, de eltűnhessek.
- Hilary, nem baj ha bejövök? - nézett be az ajtón Tom.
- Nem gyere csak - ültem fel az ágyon. Tom behúzta maga mögött az ajtót, és leült mellém. - Mi lesz velünk?
- Ezt hogy érted? - tartottam már ettől a kérdéstől. Bennem talán már régebb óta is munkálódott mint benne, hiszen ő soha nem volt egyedül.
- Tudod nagyon jól! Mi lesz kettőnkkel? Ez így nem jó egyikünknek sem - vagy csak neked nem, ezt akartam a képébe vágni, azonban valahogy nem ment. - Szerintem hagyjuk egy időre a dolgot, aztán majd ha úgy érezzük folytatjuk.
- Hogy mi van? - kiáltottam fel rémülten, aztán el is némultam. - Ahogy akarod.
Többet nem bírtam kinyögni. Tom várt pár percet, de amikor végül nem szólaltam meg elment. Nem tudtam sírni, már nem. Abban sem bíztam, hogy a sors egyszer újra összehoz minket. Innen talán már nincs is kiút. Kinéztem az ablakon, épp láttam ahogy Tom Katja felé megy. A lány szépen mosolygott rá, és odafutott hozzá. Nem akartam megtudni mi van köztük, ezért inkább felkeltem az ágyról és kisétáltam a szobámból. Az ajtó mint mindig ki volt tárva, és nekem fogalmam sem volt hol keressem apát. Meg kellett mondanom neki, hogy nem fog menni a Tom eltávolítás dolog, mert már nem vagyunk együtt. Tétován kimentem a házból, a forgatagban sehol sem láttam apát.
- Leon, nem láttad apámat? - kérdeztem az arra siető lovászt.
- Tommal ordibál - bökött az istálló felé. Idegesen elindultam arra, Leonnak igaza volt. Tom unott arccal állt a menedzsere előtt, kéz a kézben Katjával.
- Hogy tehetted? - szinte eszét vesztette a dühtől. Hidegen hagyott, hogy beszélgetnek elvonszoltam apát az egyik csendes sarokba.
- Nem fog menni a Tom eltávolítás ...
- Azt észrevettem! Hihetetlen .. én ..
- Hagyd már abba! Attól mert mi jártunk nem kell bunkó lenni Tommal! Vedd úgy mintha nem is ismernénk egymást rendben? - nem akartam, hogy esetleg a banda rovására menjen a mi szakításunk.
- Rendben, viszont egyet nem értek, miért nem mondtad, hogy nincs minden rendben köztetek? - apa kényes témát feszegetett.
- Valami mindig volt - próbáltam magyarázkodni. - Meg hát, állandóan piszkáltad Tomot, nem akartam, hogy ezekért még jobban rászállj. De már mindegy, légyszi apa ne piszkáld többet.
- Megpróbálom, bár nehéz lesz - nem számítottam arra, hogy ilyen könnyen beleegyezik a dologba. Átöleltem és elmentem megkeresni Tillyt. Két tippem volt hol találom meg: az első; az istálló, második; a pályán. Az első vált be, a lány épp egy bokszot takarított, ami Katja feladata lett volna.
- Szia Tilly, segítsek? - szegény lány már teljesen ki volt fulladva, és még a felénél sem tartott.
- Megtennéd? Egyedül nem megy ennyi, szeretek itt dolgozni, de más munkáját elvégezni már nem! - csapta le dühösen a vasvillát. Kerestem egyet magamnak, majd gyorsan nekiláttam a feladatnak. Jól beosztottuk ki melyik bokszot teszi rendbe, így rövid időn belül kész is lettünk. Munka közben nagyon jól elbeszélgettünk, jókat nevettünk és mindenkiről volt pár kedves megjegyzésünk a farmról.
- Végre - toltam vissza a talicskát a helyére. - Még van valami?
- Hans azt mondta, hogy az összes ablakot, ajtót mossuk le, vagyis Katja, de ő inkább enyeleg Tommal - Tilly már tudta mi történt, s gyanítom már az egész farm is tudta.
- Apa, ki fogja rúgni - mosolyogtam a lányra. Tilly sokat sejtő pillantással nézett Katjára akinek nem biztos, hogy leesett miről is beszélünk. Nevetve mentünk keresőútra, cél: valamilyen vödör, néhány tiszta rongy és valami ablaktisztító. A nyerges tele szokott lenni ilyenekkel, akkor azonban a padláson találtuk meg ezeket a kellékeket. A vödröket megtöltöttük meleg vízzel és elkezdtük az utált takarítást. Visszagondolva arra a szomorú de egyben csodás tavaszi napra; úgy érzem Tomnak már akkor sok mindent illetve mindenkit köszönhetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése